Miért utálja a külföldi sajtó Magyarországot?

Felkerültünk a média világtérképére, de több a kritikus cikk. Kérdés, mennyiben és miért ferdítenek.

A Magyar Idők is elég jó példa a manipulációra – vágott vissza Thorpe, felidézve, hogy a kormánypárti napilap a Telegraphfal ellentétben kihagyta egy pápáról szóló tudósításból, hogy az egyházfő a migránsokért is imádkozott egy Ciudad Juárez-i útján, nem csak börtönt látogatott.

Nyugaton azért nincs afféle kézi vezérlés, mint amire a volt kommunista országokban szeretnek gondolni – árnyalta a képet Kálnoky. Olyan nem fordul elő, hogy a kormány leszól a főszerkesztőnek, az meg utasítja az újságírót. Az újságírás liberális szakma, a zsurnalisztára pedig inkább az országban uralkodó közvélemény hat. Németországban pedig a második világháború óta – mondjuk így – nem népszerű a nemzeti identitás, ehelyett inkább európainak szeretik érezni magukat. Ezért került célkeresztbe az EU-kritikus Magyarország és a Merkel-kritikus, illiberális Orbán, hiszen a magyar nemzeti érdek távol tartani a migránsokat, a német pedig beengedni, és minden ország segítségére támaszkodni ebben. Ez az érdekellentét és a közhangulat együttesen hat az újságírókra és így a médiára is – mondta a szakember.

A brit közvéleményt alapvetően a 2013-as lampedusai menekülthajó elsüllyedése tematizálta, ezután vált a humanitárius nézőpont uralkodóvá – reagált Thorpe. Orbán csak a Charlie Hebdo-merénylet után kezdte összemosni a terroristákat a menekültekkel, akik ellen védekezni kell – mondta. Ezzel nyugaton viszont kevesen értenek egyet.

A szigetországban a közvélemény azért nem ennyire egyszínű – árnyalta a képet Sárközi Mátyás. A BBC egykori tudósítója szerint a helyzet legalábbis változóban van, az eddig „Orbán-faló” balos médiumok pedig követik a közhangulatot. Az angolok nacionalisták, még ha nem szeretik is bevallani ezt, és ódzkodnak a migránssáskajárástól – fogalmazott. Ami a hazugságokat illeti: ő, mint mondta, akkor vett búcsút a The New York Timestól, amikor az leírta, hogy Magyarországon „fasiszta bakancsok csattognak”, az abortuszt pedig államilag betiltották. „Ekkor tértem át a Telegraphra” – mondta. Sárközi azt is elpanaszolta, hogy míg régebben a BBC-nél megjelentették jellemzően mindkét véleményt, most a nyugati sajtó mindig csak ugyanazokat a baloldali magyar véleményformálókat, szereplőket szólaltatja meg.

Ezen talán úgy lehetne változtatni, ha például Orbán Viktor, akitől hetente kérünk interjút a BBC-nél, nyolc év után adna egyet.

Kár, hogy ő vagy az emberei ezt nem akarják bevállalni – említette meg Nick Thorpe. Persze fontos megjeleníteni a kormány álláspontját, de lehet, hogy fontosabb az érintettekét, mondta, éppen ezért töltött három hónapot a déli határon. Itt sok menekülttel és magyarral is beszélt, és az a benyomása alakult ki, hogy a magyar politika túlságosan is a pártokról szól a történések szereplői, az emberek helyett.

Kálnoky szerint emellett a kormány egyébként nagyon ravaszul játszik az olyan „szappanbuborék” témákkal, mint például a halálbüntetés belengetése, aminél előre kiszámítható a sajtó reakciója, és egy-két hétig uralható a közbeszéd általa – példálózott. Ami a németországi Merkel-ellenes, Orbán-párti kommenteket illeti: sok dühös hozzászólás olvasható az interneten, de a felbosszantott emberek korántsem képezik le a társadalmat. Az viszont tény, hogy a Németországban eddig fennálló konszenzus bizonyos nemzeti minimumokban felbomlott, a sajtó pedig kezdi követni ezt, például a Die Weltben is kezd megjelenni ez a fajta társadalmi vita. Az is igaz, ismerte el egy korábbi interjúja kapcsán, hogy amikor megnőtt az érdeklődés Magyarország iránt, sok cikkíró hirtelen szakértőnek érezte magát az interneten összeszedett információk segítségével, de szerencsére ez azóta már megváltozott.

Valójában a képen az változtatna – mondta Sárközi –, ha minél több újságíró jönne ide, és szembesülne azzal, hogy ez nem egy „élhetetlen diktatúra”, mint ahogy azt állítják.

A kormány igenis mindent megtesz azért, hogy tisztességgel informálja a külföldi újságírókat, kérdés, hogy utóbbiak mennyire vevők rá

– ezt már Kovács Zoltán kormányszóvivő mondta a második szekcióban, amelyet Szalai Laura, a Magyar Idők újságírója moderált. Mint a kormányszóvivő elmondta, csak szeptemberben majdnem háromszáz interjút adott a nemzetközi médiának, mégsem tudta megváltoztatni a Magyarországról alkotott, tendenciózusan negatív képet.

Erre Bogár Zsolt HVG-s újságíró válaszolt. Az ő olvasatában a dolog úgy állt, hogy Magyarországon a menekültkérdéssel a kormány a Charlie Hebdo-merénylet idején kezdett foglalkozni, amikor még egy menekült sem volt az országban (kivéve a koszovóiakat, akiket éppen akkor fogdostak el százasával a határon). Ezzel szemben a külföldi sajtó és a közvélemény szemében az elsődleges feladat a humanitárius katasztrófa elhárítása volt; az EU közös megoldást keresett: ez a schengeni határok védelme és a menekültek ellenőrzött fogadása volt, hiszen egy 500 milliós EU-nak ez nem okozhatna problémát. De ennek a külön utas Magyarország és a visegrádi országok keresztbe feküdtek – vázolta. A magyarországi tudósítók egyébként felkészültek, nem ferdítenek, de

ez a véleménykülönbség persze alapot adhat az összeesküvés-elméletekre magyar részről

– mondta.

Kovács erre válaszul több „penetráns hazugságot” hozott fel a nyugati média részéről. Többek között a bicskei fotó esetét, amikor egy migráns a sínekre rántott egy nőt a gyermekével, a fényképen pedig úgy mutatták, mintha a rendőrök lökték volna oda, valamint a „röszkei csatát”, amelynek a tudósításából kihagyták az ostromot, csak a síró gyerekeket és nőket filmezték. Azt is nehezményezte, hogy a migránsok által széthagyott, eldobált adományok és szemét is kimaradt a tájékoztatásból.

Egy kép többet mond ezer szónál: mint például a lampedusai halott kisfiú képe – érvelt ellene Bogár. Ez nem manipuláció, csak bemutatja a köztévével régóta hergelt embereknek a válság másik, emberibb arcát egy pillanatba sűrítve – mondta.

Emellett sok külföldi tudósító kérdezte is, hogy hol a magyar kormány, és miért a civilek végzik a menekültek érdemi ellátását a déli határon

– tette hozzá.

Lehet síró meg halott kisgyerekeket fotózni, a valóság azonban az, hogy az ideérkezők 90 százaléka fiatal férfi, ez sem igazán jelent meg a tudósításokban – felelte a kormányszóvivő, aki visszautasította azt a „mítoszt” is, hogy a kormány hergelte volna az embereket a bevándorlók ellen, és hazugságnak nevezte, hogy az állam nem látta el a migránsokat.