Addig is elbeszélgetünk a szomszédokkal, akik a légvédelmi laktanya tisztjeinek fenntartott lakásokban laknak. Egy kisgyermekes anyuka annyit tud elmondani a kalandparkról, hogy nagyon szép, de nem volt még kint, babája néhány hónapos csak. Egy idős úr, akinek az összes ablaka a vörös-fehér fapisztrángokra, illetve a kötélpályára néz, úgy fogalmaz: nem tudja, van-e értelme ennek az egésznek, talán el van túlozva kicsit ez a beruházás. Végül így summáz: ez nyilván terjeszkedés, majd optimistán hozzáteszi, hogy talán ha jön a jó idő, akkor bejáratódik majd.
A két bottal közlekedő, 80 éves Egri Kiss Tibor maga lehetne a jó idő és az optimizmus nagykövete.
Az alacsony öregúr úgy néz a kalandpark kötélpályájára, mint rossz gyerek a búcsú leggyorsabb dodzsemére, és ezt mondja: remélem, felengednek rá, szeretnék végigmenni rajta. Nem viccel: elmeséli, hogy Brassóban már volt egy hasonló kalandparkban, csak az abban különbözött a lillafüreditől, hogy ott megállás nélkül hangoskodtak a gyerekek.
Miskolcon, a DVTK címerével ellátott Kata presszóban sem hangosodunk, sőt. Beszélgetőpartnerünk nem árulja el a nevét, de azt igen, hogy nem éppen szívügye a labdarúgás, így aztán a csapat stadionépítésére megítélt hárommilliárdos pluszköltséghez sem szívesen szól hozzá. Jó pár kortyot megiszik a söréből, mire belekezd pesszimista monológjába. „Perecesen lakom. Szétráz a busz, olyan rosszak az utak, meg lehetne csinálni inkább azokat. Vagy itt van az a busz, amely most ment el a hátunk mögött. Legalább húszévesek, le lehetne őket cserélni ebből a hárommilliárdból. De persze minek, ha megint sztrájkolni fognak a sofőrök ” Azt ajánlja, hogy menjünk át a szomszédba, az az igazi törzsszurkolók kocsmája, ott órákig mesélnek majd nekünk a hőskorszakról.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!