Egész egyszerűen nem elég az ötszázalékos választási küszöb megugrására a Magyar Közösség Pártja (MKP) által megszólított tömeg egy olyan környezetben, ahol a pártnak még egy riválissal (a Most – Híddal) is versenyeznie kell, legalábbis így látszott a választások előtt és után – fogalmazott lapunknak Tokár Géza, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa, aki szerint azóta némileg javultak a kilátások. – Úgy tűnik, a Most – Híd olyan identitásválságba kerül a parlamenti patthelyzet és a szlovák–magyar szavazórétegek közti konfliktusok kiéleződése miatt, hogy teljesen reális opció a magyar–magyar együttműködés visszaállítása egy egyelőre közelebbről meg nem határozott formában. Egy magyar etnikai pártnak pedig magyar rivális nélkül van esélye elérni az 5 százalékos küszöböt – véli a felvidéki politológus.
Ravasz Ábel, a pozsonyi Bél Mátyás Intézet igazgatója azért tartja különösen nehéznek az MKP helyzetét, mert a párt immár harmadszor egymás után ért el ugyanakkora, nagyságrendileg százezer szavazatot jelentő eredményt, ez azonban kevés a bejutásra. Mint mondta, egy alapjában konzervatív, csak a magyar nemzetiségű szavazókra koncentráló párt nehezen talál magának 25-30 ezer új szavazót úgy, hogy közben a régieket is megtartja. Az elemző szerint a pártnak megújulásra van szüksége. A vezetőcsere lehet jó kezdet, de a retorikát, a programot és az ideológiát is felül kellene vizsgálni. – Ha az MKP nem lesz képes kiharapni egy részt a Most – Híd szavazói bázisából, akkor újra és újra ugyanezt az eredményt fogja elérni – hangsúlyozta lapunknak Ravasz Ábel, hozzátéve: most jól látszott, ha a Híd veszít is szavazókat, azok nem jelennek meg az MKP-nál. Az elemző úgy látja, az etnikai politizálásnak akkor lehet jövője, ha befogadóbbá válik, hogy mindazok, akiket ma elriaszt, legalább lehetőségként hajlandók legyenek gondolni rá.
Nemcsak az urnáktól való távolmaradás, de az „átszavazás” szlovák pártokra is jellemző tendencia a felvidéki magyarok körében. Lapunk arról kérdezte a két szakértőt, milyen mértékű az aszszimilálódás, s ezzel van-e összefüggésben a jelenség. Tokár Géza szerint az asszimilálódási folyamat létezik, és az eredményeken látható a választók lemorzsolódása, de egy magyar párt potenciálját még mindig a közösség nagysága határozza meg. – A többi pártnak még kisebbségi programja sincs, s ahol magyar jelöltek akadnak, azok sem hangsúlyozzák a kisebbségi témákat, nem az eltérő identitásukkal, vagy az arra vonatkozó céljaikkal kampányolnak. Jelenleg két ilyen képviselő van a parlamentben, Cséfalvay Katalin a Háló, Grendel Gábor az Egyszerű Emberek listáján jutott a parlamentbe. A választóik szerintem még tisztában sincsenek vele, hogy ők magyarok – mondta a politológus felvetésünkre, miszerint bizonyos szlovák pártok magyarokat is jelölnek listáikra.
Ravasz Ábel elmondta, az asszimiláció mértéke magas, s ennek egyik fő oka a magyarok és szlovákok közötti kicsiny társadalmi távolság (például az ortodox románokhoz, szerbekhez vagy ukránokhoz mérten). Fontos tényező még az is, hogy Szlovákia északabbi területei gazdaságilag sikeresebbek a délieknél – vagy éppen a jelenlegi Magyarországnál –, a belső migráció pedig szintén az asszimiláció irányában dolgozik. Sok tehetséges fiatal külföldre megy, esetleg Magyarországon tanul, és már nem tér vissza, tette hozzá a felvidéki elemző. Ami a szlovák pártokra való szavazást illeti, Ravasz Ábel szerint nincs szó új jelenségről, már a kezdetektől voltak magyarok, akik így tettek. Ennek fokozódása talán arra vezethető vissza, hogy a kialakult szlovákiai magyar kétpártrendszerben sokan nem találják meg a számításukat. – Aki „bakancsos” politikát akar választani, az magyar verziót Szlovákiában nem talál. Aki protestpártot szeretne választani, az sem. A sor folytatható – nyomatékosította a szakértő, aki ugyanakkor a szlovák pártok magyar jelöltjeinek nem tulajdonít nagy jelentőséget, mint mondta, ilyenek már régóta vannak, sőt többen a parlamentbe is bekerültek. Az elemző ezt normálisnak tartja, hiszen nem minden potenciális magyar politikus hisz az etnikai politizálásban.
