Hétfőtől várja Körmend a menekülteket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A polgármester még reménykedik benne, hogy senki nem érkezik.

MTI
2016. 04. 28. 17:13

Tiborcz János, Vas megye rendőrfőkapitánya leszögezte: a megye rendőrei fokozott létszámban, a készenléti rendőrökkel és a polgárőrökkel megerősítve, szükség esetén a honvédséggel közösen látnak majd el szolgálatot nemcsak Körmenden, hanem az osztrák határig.

Hozzátette: folyamatos kapcsolatban állnak és egyeztetnek a burgenlandi rendőrséggel és tartományi vezetéssel.

Minden szükséges előkészületet megtettek annak érdekében, hogy Körmend lakossága ugyanazt a közbiztonságot élvezhesse, mint amit évtizedek során megszokott – mondta Tiborcz János.

Bebes István (Fidesz), Körmend polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: abban bíztak, hogy a körmendi tábornak csak a felállítására kerül sor, de nem lesz szükség annak igénybe vételére.

Tudomásul kell azonban venni, hogy az a terület ahol az ideiglenes tábort létrehozták a Belügyminisztériumnak olyan területe, ahol a migrációval összefüggő feladatokat könnyebben meg lehet oldani – mondta.

Emlékeztetett: jelezték azokat a kéréseiket, amelyek a közbiztonság megerősítését szolgálták, ezért fokozott rendőri jelenlét lesz a városban, folyamatosak lesznek az ellenőrzések, és szükség esetén kapnak segítséget a honvédségtől is.

Bebes István kiemelte a helyi polgárőrség megerősítésének fontosságát és a helyi kamerarendszer kibővítésének szükségességét.

Bejelentette: polgármesteri keretéből támogatja a polgárőrséget és a képviselő-testületben kezdeményezni fogja további támogatások megszavazását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.