Százmilliárd van az egészségügyi dolgozók béremelésére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Már 2016-ban elindulhat a többéves bérfejlesztési program – mondta Balog Zoltán.

MTI
2016. 04. 26. 11:36

Megjegyezte: a várólistákat tekintve fokozatosan csökkentik a várakozók számát.

Ónodi-Szűcs Zoltán Gusztáv egészségügyi államtitkár szerint olyan konkrét programra vállalkozik a kormány, amely számonkérhető, és paradigmaváltást hozhat az egészségügyben. E programot ismertetve beszélt a fővárosi ellátás újragondolásról, ehhez meglátása szerint először fel kell mérni, hogy az agglomerációban élőknek mire lesz szükségük. Ugyancsak lényeges az intézmények irányításának újraformálása, mert gyakran az intézményrendszer érdekei befolyásolják azokat a döntéseket, amelyeknek szakmainak kellene lenniük, az intézmények sokszor a saját fenntartásukban érdekeltek – mondta.

Arra is kitért, hogy a minimumrendeletbe be kell építeni a kompetenciák összességét, a betegbiztonságnak kell vezetnie minden döntést. A szociális ellátórendszerrel kapcsolatban pedig kijelentette: Magyarország az egyetlen ország az OECD-ben, amelyben 13 év alatt a kórházban töltött idő nem csökkent, ezért ennek az ellátási formának nem a kórházakban kell megvalósulnia.

Az alapellátásról azt mondta: arra vállalkoznak a következő két évben, hogy megújítják az intézményrendszert, népegészségügyi szempontú alapellátást akarnak létrehozni, erre több mint 20 milliárd forintot költenek, ami a változások elindításához elég lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.