Terrorellenes javaslat: a kormány enged az ellenzéknek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egy szakmai, szakértői szintű egyeztetés van még hátra.

MTI
2016. 04. 12. 11:40

Kontrát Károly szerint a kormány az ellenzék aggályait elfogadva kiveszi a javaslatcsomagból a gyülekezési jog korlátozásával kapcsolatos rendelkezéseket, így veszély esetén a rendezvény szervezőit tájékoztatják majd a hatóságok, a továbbiakban őket terheli a felelősség a rendezvény megtartásával kapcsolatban.

Közölte: ellenzéki felvetés volt a védelmi beszerzések szabályainak módosítása, ezt is kiveszik a törvénycsomagból. Kontrát Károly szerint a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ feladatairól alakult még ki vita, a tárgyalást szerdán szakértői szinten folytatják.

Ez volt a második ötpárti egyeztetés a kormány terrorizmus elleni akciótervéről, amelyet március végén jelentett be Pintér Sándor belügyminiszter. Legutóbb április 1-jén Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy nyilatkozott: alapvető szakmai nézeteltérés nem volt, körvonalazódik az egyetértés lehetősége.

A Jobbik optimistán várja a javaslatcsomagról folytatódó szakmai egyeztetést – közölte Mirkóczki Ádám, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos tagja.

A politikus pozitívan értékelte a tanácskozást, mivel – mint kiemelte – az ellenzéki javaslatok döntő hányadát elfogadta a BM, és ígéretet kaptak arra, hogy azokat beépítik a javaslatcsomagba.

A Jobbik által kifogásolt három pont közül kettő – a tömegrendezvények tiltása és a védelmi beszerzésekről szóló passzus – „úgy néz ki”, kikerül a javaslatból. Ugyanakkor továbbra is kifogásolják, hogy a javaslat szerint a titkosított kommunikációt biztosító cégek és szolgáltatók felelősségre vonhatók lennének. Mirkóczki Ádám ezért azt kérte, hogy ezt a részt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal is nézessék át.

Az LMP szerint Pintér Sándor belügyminiszter a lényegi pontokon elfogadta a kifogásokat. Schiffer András, a párt frakcióvezetője pozitívumként értékelte, hogy az LMP több javaslata bekerült a terrorellenes csomagba.

Ezeken felül a legtöbb passzusnál a szükségesség, az arányosság elvét kérték számon – jegyezte meg Schiffer András, hozzátéve: ha ezeket az elveket végigvezetik a BM törvényjavaslatán, akkor elfogadható lesz számukra.

Nem támogatja jelen formájában a javaslatcsomagot az MSZP – közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke. Molnár Zsolt elmondta: a BM új javaslata elhagy néhány korábban kifogásolt pontot.

Továbbra is vannak azonban megoldatlan kérdések, ezért az MSZP javaslatára szerdán újabb szakmai egyeztetést tartanak a csomagról. A szocialisták ezt követően alakítják ki végleges álláspontjukat – tette hozzá a politikus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.