Vona nem hátrál meg, Toroczkait akarja alelnöknek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Véglegesnek nevezte a három jelenlegi alelnökről szóló döntését a Jobbik elnöke.

MNO
2016. 04. 22. 12:27

A radikális és mérsékelt törésvonalról szólva pedig azt mondta: számára a radikalizmus mértékegysége nem követhető, mindig azokat kiáltja ki a sajtó annak, akik más pozícióba kerülnek.

Vona Gábor egyúttal azt is közölte, hogy jövő pénteken nevezi meg alelnök-jelöltjeit. Az Index tudósítása szerint újságírói kérdésre Vona elismerte, hogy tárgyal Ásotthalom polgármesterével, Toroczkai Lászlóval, akit arról szeretne meggyőzni, hogy legyen a párt egyik alelnöke. Toroczkainak van betyársereges múltja, ezzel kapcsolatban Vona Gábor azt mondta, hogy „vannak olyan ügyek, amik radikális megoldásokat kívánnak, és vannak, amik mérsékeltet”.

A Jobbik elnökét faggatták Novák Előd korábbi akcióiról is, amelyről azt mondta, voltak, amelyek tetszettek neki, és voltak, amelyek nem. Úgy fogalmazott: a szovjet emlékműnél készült képeket nem tette ki otthon az ágy fölé, a korrupció 50 árnyalata című parlamenti akció viszont értékelése szerint zseniális volt.

Vona Gábort megkérdezték arról is, hogy viszonyul a Betyársereghez. Azt felelte, nem követi a szervezet napi tevékenységét, de sok a torzító sajtóinformáció azzal kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy Tyirityán Zsolt, a formáció vezetője nácinak és Vona Gábor barátjának vallotta magát, azt válaszolta, ezek szerint vannak náci barátai, de nem ez a barátságuk alapja, s van szocialista érzelmű, fideszes és még hitgyülekezetes barátja is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.