Csak foci lehet tornaóra helyett

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint nonszensz az ötlet.

Hutter Marianna
2016. 05. 05. 15:25

A Magyar Nemzet szerette volna megtudni a szaktárcától, hogy miért csak egyetlen sportággal lehet kiváltani a mindennapos testnevelést a középiskolákban, és hogy ez miért pont a futball, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

Nem ez az első eset, hogy a kormány a focinak kedvezne. Tavaly novemberben már egy Emmi által jegyzett tervezet lehetővé tette volna, hogy bármely iskolában futballt oktassanak az úgynevezett szabadon tervezhető órakeret terhére elsőtől nyolcadik osztályig. A tervezet szerint – amelyet végül nem vezettek be – heti két alkalommal lett volna futballoktatás fiúknak és lányoknak már első osztálytól. A jobbikos Dúró Dóra akkor azt hangsúlyozta, sem pedagógiai, sem sportszakmai szempontból nem szerencsés kiemelni egy sportágat a többi közül. Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes azt írta: még jó, hogy nem a sziklamászás Orbán Viktor kedvenc sportja, az rendesen megrostálná a gyerekeket. Az LMP-s Ikotity István pedig arról beszélt, hogy az előre tervezett oktatási rendszer lehet a siker kulcsa, nem az egyes személyek kedvében járó politika.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.