Tóbiás Józsefet rendre leszavazzák

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szanyi Tibor és Molnár Gyula már összegyűjtötte az elnökjelöltséghez szükséges aláírásokat.

Katona Mariann
2016. 05. 23. 12:49

Habár lapunk korábban megírta, hogy Tóbiás József és kihívói nem egyenlő feltételekkel láttak neki az elnökjelöltséghez szükséges aláírások összegyűjtéséhez, a jelölőbizottság csütörtöki üléséig várhatóan mindenki készen áll majd. Szanyi Tibor a sajtón keresztül, közleményben jelezte tegnap, hogy átlépte a jelöltséghez szükséges 1500 párttag támogató aláírását jelentő küszöböt. Programját már korábban bemutatta, és közölte, „dögös pártot” szeretne az MSZP-ből.

A Magyar Nemzet megkeresésére Molnár Gyula elmondta, neki is megvannak a szükséges aláírásai. Elnöki elképzelései egy részét már ő is nyilvánosságra hozta, ezt a párt szervezeti ügyeivel kapcsolatos részekkel fogja majd kiegészíteni. Lapunk kérdésére Harangozó Tamás is úgy nyilatkozott, hogy a csütörtöki ülésen leadja a szükséges számú aláírást, illetve a programját is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.