A patkányfészek helyén üdvösség terem Érpatakon

Az Orosz Mihály Zoltánhoz kapcsolódó szeretetszolgálat e világi tevékenysége nyomába eredtünk.

Orosz Mihály Zoltánnak van egy álma. Érpatak polgármestere epret és uborkát ültető TASZ-os jogvédőket szeretne látni a falujában. Ezt azzal kapcsolatban mondja el nekünk a település vezetője, hogy a minap az Átlátszó oknyomozó hírportál arról írt, 47 ingatlan került annak a Benefícium Szeretetszolgálatnak a tulajdonába, amelynek tagja maga a polgármester, valamint a testvére és élettársa. A cikk szerint a telkek és házak furfangos módon vagy fenyegetések után kerültek a Benefícium tulajdonába. Az Átlátszó szerint a szeretetszolgálat sok esetben úgy vesz meg érpataki házakat, hogy a korábbi tulajdonosoknak meghagyja ugyan a lehetőséget az ottmaradásra, de ezért bérleti díjat szed. S mivel ezek a „bérlők” nemritkán közmunkások, az önkormányzat sokszor egyszerűen levonja a bérleti díjat a közmunka béréből. Orosz Mihály Zoltán szerint mindez „baromság”.

A településvezető ezt az önkormányzat épületében, Árpád fejedelem képmásának árnyékában szögezi le. Biztos, ami biztos alapon nejlontokjából kibont még egy asztalra helyezhető zászlótartót, így Érpatak címere mellett helyet kap itt az érpataki modell emblémája is. Beszélgetésünket két kamera is rögzíti, a szerkezetek mögött a község bakancsos alkalmazottai állnak. Orosz Mihály Zoltán mögött nemzeti öntudatot erősítő idézetek és relikviák, ennek fényében nem tudjuk nem megkérdezni, mégis miként lehetséges, hogy egy ilyen településen utcát neveznek el Ságvári Endréről, Mező Imréről és Szamuely Tiborról. A válasz szerinte egyszerű: adminisztrációs hibáról van szó, amit csak azért nem tudott még megoldani, mert nem áll 72 órából a napja. Külön bájt ad a történetnek, hogy éppen az említett utcákban állnak a szeretetszolgálat frissen megszerzett telkei.

Arra a kérdésre, hogy egy szeretetszolgálatnak honnan van pénze ingatlanokat vásárolni, szintén kapásból jön a felelet:

– Adományokból – vágja rá a polgármester, és állítja, néha ő is ad bele. A szeretetszolgálatot szerinte azért hozták létre, hogy spirituális tevékenységet folytassanak. Alapító okirata szerint céljuk: a lelki üdvösség elérésének segítése lelki-spirituális tevékenység végzésével, illetve segítségnyújtás az élet életfölötti értelmének megtalálásában. Orosz Mihály Zoltán hozzáteszi, az összes hozzá köthető egyesületnek a célja az üdvösség elérése, csak ez minden társulásnál más rítus szerint valósul meg. A Benefícium telkein termelt energiafűz, uborka és szamóca is ezt a célt, az üdvösséghez vezető felemelkedést szolgálja például.

Minket azonban továbbra is az e világi ingatlanok érdekelnek, de konkrét kérdéseinkre kevés konkrét választ kapunk: szerinte például „nagyjából stimmel” az ötven körüli szám, ami a szeretetszolgálat birtokában lévő telkeket illeti. Azt is elismeri, előfordul, hogy a telkekhez tartozó házakban közmunkások laknak. Azt a kérdést pedig nem is érti, hogyan félemlítené, félemlíthetné meg ő az érpatakiakat, a közmunkásokat?

– A torkukhoz teszem a kést, vagy hogyan? – értetlenkedik.

Szerinte az „érpataki ingatlanpanama” – ez legalább annyiszor és ugyanolyan pejoratív éllel jelenik meg nála, mint az epertermelő TASZ-os – helyett „a liberális médiapatkányoknak” inkább arról kellene írniuk, mennyire abszurd, hogy nem ad földet az állam a közmunkaprogram mellé. Szerinte ez is bizonyítja, hogy akik ezt a törvényt szövegezték, azok a minket megszállók ügynökei.

Mikor a többek között uniós forrásból származó kisbuszával végigjárjuk a falut, hogy megnézzük, milyen porták vannak a Benefícium birtokában, már nem követnek minket Orosz Mihály Zoltán operatőrei. A polgármester valamennyi portát megvételre ajánlja nekünk. Mint mondja, ki lehet hordani róluk harminc év szemetét, meg lehet tisztítani a házakat a patkányfészkektől, és ő annyiért odaadja bárkinek, amennyiért vette őket. Egy-egy telek vételáraként többnyire 250 ezer forint körüli összegeket emleget, és valóban nem takaros porták, hanem elhagyatott, düledező házak és torzók mentén vezet végig az utunk. A vályogtorzók mögött azonban szép rendezett sorokban nőnek a zöldségek. Egy uborkaültetvény mellett szomorú tekintettel jegyzi meg, hogy mire a legtöbb munka lenne a növénnyel, sok közmunkás több pénzért állást vállal valahol a környéken.

Az 1700-as lélekszámú Érpatakon most mindössze 40 közmunkás van. Persze volna jelentkező bőven. Például a falu egykor Csikágóként emlegetett szegregátumában. Régen a rendőrök se mertek idejönni, és Orosz Mihály Zoltán állítja, elődje nem is akart ide aszfaltutat, mivel azt mondta, „itt nem emberek laknak”. Ám a polgármester szerint most már beálltak a sorba azok a cigányemberek is, akik ma már csak zavartan mosolyognak, ha a régi idők kerülnek szóba. Ebben a negyedben szerezte meg a legtöbb házat a szeretetszolgálat. A Kossuth utca 40. alatti ingatlanról azt írta az Átlátszó, hogy trükkel jutott hozzá a szeretetszolgálat – Orosz Mihály Zoltán persze ezt tagadja. Az ingatlan tulajdonosa, Balogh Ágnes kérdőre vonja, hol van az a papír, ami igazolja, hogy a ház az ő tulajdonukban van. – Az ügyvédnél – feleli a polgármester. Az asszony – aki gyerekkorában együtt szedte a dohányt vele – azonban ragaszkodik ahhoz, ő bizony csak a telkét adta bérbe, és nem fizet bérleti díjat a háza után.

Az utolsó, ami előtt megállunk, egy összeépített ingatlan. A ház hátsó részét a Benefícium már megvette, az első részét is megvenné, a tulajdonos félmillió forintért el is adná. – Ennyit nem tudunk most érte adni. Majd ha kevesebb lesz, megveszem – vált Orosz Mihály Zoltán egyes szám első személyre.

Több falubelit is próbálunk szóra bírni, de csak egyetlen embert találunk, aki névvel nyilatkozna. Papp László közmunkás tiszteli a polgármestert, örül, hogy munkát ad neki – rajta kívül azonban még az is a neve elhallgatását kéri, aki dicséri. Az egyik ház teraszán álló férfi azt mondja, ő kimondottan örülne neki, ha valaki, akár a szeretetszolgálat végre rendberakná a szomszédjában lévő portát. Amikor pedig a Napsugár presszóba betér egy bozontos férfi pálinkáért és sörért, akkor a többi vendég megjegyzi, hogy ő a polgármester spiclije, aki ráadásul egy szeretetszolgálatos házban lakik. De a bozontos férfi inkább a sörébe kapaszkodik, és nem beszél velünk.

Más azzal hárítja el kérdéseinket, nem akarja, hogy őt is beperelje Orosz Mihály Zoltán. – Így sem győzi már az ügyeit a bíróság – teszi hozzá, aztán mégis kötélnek áll, feltéve, hogy semmit nem írunk le róla, azt sem, hogy hogy néz ki. Elmondja, hogy a község első embere ugyan szereti magát úgy mutatni, mint aki összekovácsolja a társadalmat, de valójában nagyon megosztó személyiség. Szerinte minden alkalmat megragad, hogy „magasztos elméleteit” terjessze, „igazi nemzeti konzultáció zajlik a faluban, havonta kapunk tőle valami gyalázkodó levelet”. Az ingatlanügyről és a szeretetszolgálatról ő is tud, „ahogy mindenki Érpatakon”, de részletekkel már nem szolgál. Több besúgója is van állítása szerint a polgármesternek, „akik kétezer forintért bármire hajlandók”.

– Minden közmunkást lefilmeznek, úgy lóg a nyakukban a kamera, mint a gestapósoknak a géppisztoly – mondja. A férfi szerint ezért is van a faluban ennyire kevés közmunkás. Hozzáteszi, havonta körülbelül három emberrel csökken Érpatak lakossága, és így lassan elöregszik a falu, „az öregek pedig mindig a megszokottat választják”. A tíz éve polgármesterkedő Orosz Mihály Zoltánt pedig megszokták, ezért választják mindig újra, hatalmas fölénnyel.

Érpataknak egy teljesen más pontján, egy másik emberrel szinte ugyanezt a beszélgetést folytatjuk le.

– Hallott a szeretetszolgálat ingatlanjairól?

– Persze, a többi 70-80 bírósági üggyel együtt.

– És mit szólnak ehhez a faluban?

– Hát mit szólnának, csodálkoznak. Mármint hogy szabadlábon van.

– De hát mindig megválasztják, nagy fölénnyel ráadásul

– Az biztos! Ha most vasárnap szavazás lenne, 90 százalékot kapna!

– És ezt hogy csinálja a polgármester?

– Hát ezt nem tudom. Politológusnak kéne ehhez lenni!

Nagyot nevet, majd elbiciklizik a polgármesteri hivatal felé.