Átadták Budapest díszpolgári címeit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az elismeréssel a kulturális, a tudományos és a sportélet nyolc kiemelkedő képviselőjét tüntették ki.

MTI
2016. 06. 17. 12:41

Tarlós István szerint ilyen helyzetben „szükségünk van egészséges lelkű és valódi példaképekre, akiket lehet és érdemes követni, mert értékteremtő tevékenységükkel és erkölcsi normáikkal taníthatják, összetarthatják a közösséget, a várost, nemzetet”. Budapest mindig úgy fejlődhetett, hogy kimagasló egyéniségek, hazafias elkötelezettségű emberek a közösség javára alkottak – jegyezte meg. A főpolgármester kiemelte: a ma kitüntetettek hosszú éveken, évtizedek át kitartó munkával közösséget teremtettek és erősítettek, szakmailag, erkölcsileg és emberileg maradandót alkotva.

Dózsa László a díjátadást követően mondott beszédében halott 1956-os bajtársaira emlékezett, és – mint mondta – velük osztja meg a kitüntetést, azokkal, „akik Budapestért áldozták drága életüket”.

Az Országgyűlés 2001-ben nyilvánította június 19-ét az utolsó szovjet katona távozásának emlékére nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.