Olimpiai bajnok sportolók is az ügynökakták adatai közt
A vízilabdázó olimpiai bajnokok közül Kárpáti György Halasi ügynök néven informálta a pártot 1987-ig, amikor állítólagos csempészés miatt kizárták őt a hálózatból. Az 1964-ben aranyérmes Felkai Lászlóra a 6-os kartonja szerint sportelhárítás vonalon számítottak Farkas néven, őt 1968-ban szervezték be.
Az ügynökaktákból kiderült, hogy a párbajtőrcsapattal 1964-ben olimpiai bajnok Gábor Tamást Szőke fedőnéven két évvel korábban került be a listába. A kartonján az szerepel, hogy a kapcsolat 1988-ban szűnt meg, és köztörvényes bűncselekményt követett el, bár az nem derült ki, pontosan mit. Gábor Tamás az 1990-es években még tagja volt a hazai szövetség elnökségének, majd 2007-ben hunyt el.
A háromszoros ötkarikás aranyérmes vívó, a 2015-ben elhunyt Fenyvesi Csaba az első olimpiai győzelme előtt, 1967-ben lett informátor, és a kartonja alapján még 1973-ben is jelentett Mészáros álnéven.
Az ügynökaktákban szereplő adatok alapján a Münchenben csúcsra ért ökölvívó, Gedó György (Bajnok fedőnéven), valamint az 1976-ban bajnok pólós, Horkai György (Bácskai) is Zombori János rendőr főhadnagy előtt írta alá a beszervezési papírokat, továbbá Montréal érmesei közül a súlyemelő Baczakó Péter (Czakó) is jelentett 1975-től kezdve.
























