Feljelentést tett az Emmi

A minisztérium a gyöngyösi gyermekhalál kapcsán fordult a rendőrséghez.

Szemán László
2016. 06. 23. 12:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint az Rétvári Bence, az Emmi államtitkárának ellenzéki képviselők kérdésére adott írásos válaszából kiderült, a tárca azonnali szakmai vizsgálatot indított a május 12-én meghalt másfél éves kislány ügyében. Megállapították, hogy az elsőfokú gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat nem járt el kellő körültekintéssel, alapossággal az elhunyt gyerek és a testvére ügyében, a jogszabálysértő mulasztások halmozódása a legkisebb gyermek halálához vezetett.

A tárca szerint a gyermek védelme biztosítható lett volna, ha az érintett szolgálatok és a gyámhatóság a jogszabályi rendelkezéseket és szakmai szabályokat maradéktalanul betartották volna. A vizsgálatok során emberi mulasztást is megállapítottak, ezért foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen. A tárca a munkajogi felelősséget is tisztázni kívánja. Eddig annyi történt, hogy leváltották a Gyöngyösi Járási Hivatal gyámügyi osztályvezetőjét, a szakügyintéző pedig lemondott a halálra éheztetett kislány miatt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János korábban azt közölte, a kormányzat álláspontja az, hogy a gyermekvédelmi törvény jó, nincsenek jogi hiányosságai, csak az alkalmazásban történtek hibák. Elmondta azt is, Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkárral alakítottak egy munkacsoportot a kormányzaton belül, amely kivizsgálta a gyöngyösi kislány halálát. Ez azt derítette ki, hogy az ügyben hibázott a járási hivatal gyámügyi előadója, a gyermekjóléti szolgálat munkatársa és a gyermekorvos is. A miniszter szerint a hatóságnak csak az róható fel, hogy rendőri segédlettel nem vette el a gyereket, ennek a jogszabályi feltételei azonban megvannak az illetékes tárca szerint.

Ismert, az anyától korábban már elvettek egy gyereket, mert elhanyagolta. A szülőket május 19-én vette őrizetbe a rendőrség emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, miután az elsődleges orvos szakértői vélemény alapján felmerült a büntetőjogi felelősségük. A boncolás egyértelműen megállapította, hogy a gyerek éhen halt. A 36 éves anyát, J. Médeát és az 52 éves apát, K. Gusztávot május 21-én 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.