Hibázott a levéltár Kiss László ítéletének ügyében

A NAIH szerint tudniuk kellett volna, hogy az anonimizált másolatból is kideríthetők a személyes adatok.

MTI
2016. 06. 23. 13:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatóság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a NAIH adatvédelmi hatósági eljárást indított a Fővárosi Bíróság 1962-es döntésével összefüggő adatkezelések miatt annak megállapítására, hogy a levéltár jogszerűen biztosított-e hozzáférést az ítélethez. A hatóság az eljárás során megállapította, hogy a levéltárnál jogellenes adatkezelés történt, és emiatt hárommillió forint adatvédelmi bírságot szabott ki.

Közölték, a dokumentum bűnügyi személyes adatokat tartalmaz, amelynek megismerésére a törvény szerint akkor van lehetőség, ha az ítéletben szereplő érintett írásban hozzájárul ehhez, vagy teljesülnek a törvényben meghatározott feltételek. A jogszabályok alapján három esetben lehetséges az ilyen levéltári anyag megismerése, ezek közül a levéltár arra hivatkozott, hogy anonimizált másolattal biztosít hozzáférést a személyes adatot tartalmazó levéltári anyaghoz.

A levéltárnak fel kellett volna ismernie, hogy az újságíró az anonimizálás mellett is összefüggésbe tudja hozni az ítéletet a kérőlapon megjelölt természetes személyekkel, így egyáltalán nem lett volna alkalmazható a levéltári törvény anonimizálásra vonatkozó rendelkezése – emelték ki.

Hozzátették, az ítélettel kapcsolatban a NAIH az eljárást más, a levéltártól független adatkezelők vonatkozásában tovább folytatja, majd ezekről külön határozatot hoz.

Kiss Lászlóról áprilisban a Privatkopó.hu internetes portál írta meg, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.