Egyre több a HIV-fertőzöttek között a női beteg, az elmúlt öt évben megháromszorozódott a számuk az országban, és legalább 50-60 babáról nem derült ki, hogy fertőzött – hangzott el az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban (ESZSZK) rendezett tegnapi sajtótájékoztatón. – Idén eddig egy olyan eset volt, amikor a baba betegsége tette nyilvánvalóvá, hogy HIV-fertőzött az anya.
– Jelenleg 12 HIV-pozitív kicsit kezelünk, de jóval többen lehetnek a fertőzöttek az 1–13 éves korosztályban – mondta el Pék Tamás, a kórház infektológus szakorvosa. Felhívta a figyelmet arra is, hogy megfelelő kezeléssel a HIV-pozitív nők is vállalhatnak gyermeket. Az elmúlt 20 évben valamennyi ismerten HIV-pozitív várandós nő egészséges, azaz HIV-negatív gyermeknek adott életet.
Szlávik János, az ESZSZK infektológusa kiemelte: hazánkban a becslések szerint körülbelül 4000 HIV-fertőzött él, ám közülük csupán 1800-an tudják, hogy betegek. Leginkább a még nem diagnosztizáltak jelentenek veszélyt. Komoly probléma, hogy tavaly 80 ezer szűrést végeztek, ami egy tízmilliós országban drámaian alacsony szám. Ebben ráadásul szerepelnek a kötelező eljárásrendben – véradás, börtönszűrések, menekültek szűrése – elvégzett vizsgálatok is. Úgy véli, jóval több embernek kellene szűrésekre járni, hiszen mára sikerült elérni, hogy gyógyszerekkel nagyon sokáig megelőzhető az AIDS-stádium kialakulása. A rizikócsoportba tartoznak a homoszexuális férfiak, és immáron a prostituáltak, valamint az intravénás droghasználók is.
Annak ellenére, hogy maga a HIV-teszt csupán néhány száz forintba kerül (egy általános teszt 150-200, egy gyorsteszt 5-600 forint), az itthoni patikákban továbbra sem lehet ezeket megvásárolni. Aki tehát nem akar kórházba vagy ingyenes anonim szűrőállomásra menni, azoknak marad az internetes rendelés külföldről, ám ez meglehetősen drága, 15-20 ezer forintba is kerülhet. – Mind a
nyál-, mind a vértesztek megbízhatók, főleg azok, amelyeket Angliából vagy az Egyesült Államokból lehet beszerezni. Nagy előnyük, hogy ha valaki nem szeretne orvoshoz fordulni, akkor otthon is biztonsággal tesztelheti magát – fejtette ki korábban a Magyar Nemzetnek Szlávik János.