Le lesz zárva Budapest a hétvégén

Az Oktogont el is felejthetik az autósok.

MTI
2016. 06. 30. 15:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BRFK közleménye szerint a változások az V., a VI. és a XIV. kerületben lépnek életbe.

Délelőtt tíztől délután egyig szakaszosan és időszakosan lezárják a Vörösmarty tér–Vigadó utca–Apáczai Csere János utca–Széchenyi István tér–József Attila utca–Andrássy út–Hősök tere–Kós Károly sétány útvonalat.

Délután szintén forgalomkorlátozásra kell számítani. Két óra és fél hat között lezárják az Andrássy utat. Háromtól fél hatig az Oktogont, a Teréz körutat a Nyugati tértől a Király utcáig, valamint a Nagymező utcát; négy és fél hat között a Bajcsy-Zsilinszky utat a Nyugati tértől az Andrássy útig; háromtól este kilencig pedig az Alkotmány utcát.

Tilos megállni pénteken és szombaton az V. és a VI. kerület számos pontján, egyebek mellett az Andrássy út szervizútján a Hősök terétől az Oktogonig, az Andrássy úton az Oktogon és a Hajós utca között, a Kodály köröndön, valamint az Oktogonon – írták a közleményben, amely teljes terjedelmében az alábbi címen olvashat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.