Megadóan tűrik sorsukat a betegek a folyosókon

A rossz állapotban lévő Szent János Kórház dolgozói igyekeznek helytállni a nehéz körülmények között is.

Katona József főorvos – akit többen is ajánlottak a családnak – válaszol Éva kérdéseire, és végzi a beavatkozást is. (Mindezért nem kellett tízezreket fizetni neki, a hálapénz szóba sem került.) A pácienst nem sokkal később elviszik a műtőbe, így akad idő körbenézni az osztályon. A kórterem állapota aggasztó, az ágyak olyan rossz állapotban vannak, hogy ha valaki felemeli a fejrészt, hogy ülni is tudjon, nem lehet visszacsukni, vagyis képtelenség rajta aludni. Ilyenkor a nővérek átköltöztetik a beteget egy másik ágyra. A rossz ágyat pedig másnap szerelő helyezi vízszintbe. Mindaddig, míg egy másik gyanútlan hozzátartozó ismét fel nem emeli. Szélmalomharc ez az idő rágta szerkezettel. Arra, hogy kicseréljék őket, nincs pénz. A kórteremben található kis mosdó látott már jobb időket, folyékony szappan „természetesen” nincs sem itt, sem a WC-ben.

Bár az osztályon naponta többször is takarítanak, ez leginkább a felmosást jelenti, a kimerült takarítónő időnként elejt egy-két panaszt arról, milyen nehezen bírja a meleget, és milyen borzasztó, hogy a betegek gyakran nem a szemetesbe, hanem mellé dobják a hulladékot, amiket aztán neki kell összeszedni. Előfordul, hogy a WC-t sem sikerül rendeltetésszerűen használni, aminek takarítása szintén az ő feladata.

A hatágyas kórteremben most hárman fekszenek; Éva is visszaér a műtőből, a beavatkozás sikeres volt, másnap haza is engedik, csak kontrollra kell visszamennie.

A nővéreken nem látszik, hogy aggódnának amiatt, hogy a kormány legújabb terve szerint nem ez az intézmény lesz a budai szuperkórház, sőt, a legtöbb osztályt átköltöztetnék az Etele térre. A kórház előtt azonban lelkes önkéntesek gyűjtik az aláírásokat, melyek célja, hogy megmentsék az intézményt. Ottjártunkkor többeket is kérdeztünk arról, hol folytatják a munkát, ha az Etele térre költöztetik a kórházat, de a válasz csupán annyi volt, nem tudják, és még ráérnek eldönteni. Kázmér Tibor, az intézmény főigazgatója is elzárkózott attól, hogy nyilatkozzon lapunknak, így nem tudtuk meg, hogy a menedzsment mit gondol a kormány tervéről.

Ahogy arról már a Magyar Nemzet is többször beszámolt, Budapesten három új sürgősségi központ lesz. A kelenföldi Etele téren, a Nagyvárad téri Szent István-Szent László területén egy-egy, és a Honvédkórházat kibővítenék. Ezek munkáját úgynevezett társkórházak segítenék. Az elképzelt 335 milliárdos programból legalább 200 milliárdot költenének az új centrumokra.

– A jelenlegi tervek szerint a János-kórház 34 szakmájából mintegy 28 kerülne át az Etele téri centrumba, és ezek helyett egy megerősített gyermekcentrumot alakítanának ki a jelenlegi helyen – tudtuk meg Szilágyi Zsolt helyi lakostól, aki Cserháti Péter, az új budapesti kórházfejlesztés előkészítéséért felelős miniszteri biztos tájékoztató előadására hivatkozott. A Semmelweis Egyetem gyermekklinikája – Bókay utca, Tűzoltó utca – is ide költözne, és a pszichiátriát is bővítenék a Kútvölgyi útról odaköltöztetett osztállyal. A János-kórház helyett a tervek szerint a Kútvölgyi kerülne előtérbe mint súlyponti kórház, egy (nem sürgősségi) sebészettel, nőgyógyászattal, szülészettel, ortopédiával, és a XII. kerületben lakók számára járóbeteg-rendeléssel. A Kútvölgyi tömb közlekedési elérhetősége azonban Szilágyi Zsolt szerint sokkal nehézkesebb, rosszabb, mint a János-kórházé.

Miután kiderült, hogy az új koncepció szerint a János-kórház aktív ágyait is nagymértékben megszüntetnék, Szilágyi Zsolt II. kerületi – pártoktól független – lokálpatrióta és az általa vezetett polgári kezdeményezés szakemberei úgy döntöttek, ha a kormány ezt nem teszi meg, akkor nekik kell hatástanulmányt készíteni, mely bemutatja, hogy a közép- és északnyugat-budaiak és a csatlakozó agglomerációban élők számára milyen következményei lehetnek ennek a döntésnek. A János-kórházban jelenleg ugyanis szerinte évente legalább egymillió embert látnak el. Lapunknak arról beszélt: a tanulmányt nem amatőrök, hanem hozzáértő orvosok, orvos-technológusok, kórháztervezők, épületgépészek, gazdasági és közlekedési szakemberek dolgoznák ki. Emellett azt a gyanút is megfogalmazta, hogy az Etele téri helyszín célja az is lehet, hogy még jobban fellendítsék a 4-es metró forgalmát.

– Jelenleg egy nagyon jó és összeszokott orvosi, asszisztens- és ápolási csapat dolgozik a Szent János Kórházban. Hiba lenne ezt szétzilálni. Ahhoz, hogy az Etele téri centrumban is hasonlóan jól működő gárda jöjjön létre, évek szükségesek, és ez sem a dolgozóknak, sem pedig a betegeknek nem kedvezne. A Budapest egészségprogram várható beruházásai 20-40 évre fogják meghatározni az érintett területek egészségügyi ellátását. Ezért is végtelenül fontos, hogy ne politikai, hanem betegbarát és szakmai megalapozottságú döntés szülessen – szögezte le Szilágyi.

A lokálpatrióta még 2014-ben indította el Az új Szent János Kórházért elnevezésű polgári kezdeményezést és 2015-ben azt az aláírásgyűjtést, melynek célja volt, hogy az egészségügyi ellátásban kiemelt, de lepusztult kórházat megújítsák. A Magyar Nemzetnek korábban arról beszélt: kezelték az intézményben, és miután megtapasztalta az ott uralkodó „méltánytalan helyzetet”, úgy érezte, lépnie kell. Kezdeményezéséhez két és fél hónap alatt tizenháromezren adták aláírásukat, közöttük Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a II. kerület és a XII. kerület fideszes polgármesterei, Láng Zsolt és Pokorni Zoltán. Varga Mihály egyébként tavaly még arról beszélt: mindenképpen szükséges a budapesti Szent János Kórház felújítása, akkor is, ha végül nem ebben az intézményben alakítják ki a kormány által tervezett új budai központi kórházat, bár kiemelkedik a jelöltek közül.

Meg kell jegyezni, hogy a Szent János a szocialista időkben sem járt jól: a Gyurcsány-kormányok SZDSZ-kötődésű egészségügyi miniszterei (Molnár Lajos, Horváth Ágnes) nem törődtek vele, a fajsúlyos fővárosi MSZP-s egészségügyi potentátok – élükön Havas Szófiával – impotensek voltak.

Marad tehát az átalakításig a mostani rendszer: a járó betegek bolyonganak az óriási területű és szintkülönbségű kórház épületei között, a fekvő betegeket pedig ápolók tologatják ide-oda vizsgálatra, rosszabb esetben mentővel kell vinni őket.