A pénteki nagygyűlésen egyebek mellett a Budapesti Városvédő Egyesület, a Levegő Munkacsoport, a Ligetvédők, a Ligetvédők – Orczy Park, a Maradjanak a FÁK a Rómain, a Mindent a Maga Helyén kezdeményezés, a Rómaifürdő Telepegyesület, Természetesen Szeretjük a Rómait, az „Óvjuk meg a Római-part szépséges fáit”, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Városliget Barátai civil egyesületek is részt vettek. A hárompontos megállapodást, melyet Lányi András író, ökopolitikus vetett fel, az egybegyűltek „közfelkiáltással” fogadták el.
Az eseményen seregnyi kisebb-nagyobb egyesület érdekvédője szólalt fel, akiknek nagy része a Városliget beépítése, az Orczy kert fáinak kiirtása és a római-parti mobilgáttal kapcsolatos természetkárosítás elleni szerveződéseket képviselte. Ismert, a budai Vár átalakítása mellett ezek azok a témák, melyek az utóbbi időben a legnagyobb felháborodást és folyamatos tiltakozást váltották ki. A fő cél most az volt, hogy kitalálják, miiként tudnák ezek a tematikus csoportok támogatni a többieket céljaik elérése érdekében.
Számos ötlet hangzott el, például hogy meg kellene próbálni nagyobb médiamegjelenéshez jutni, vagy közös rendszert kialakítani egymás riadóztatására abban az esetben, ha valamelyik veszélyeztetett területen a beruházók nekiesnének a fáknak. Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédelmi Szövetség programvezetője felvetette, hogy akár a zöldombudsmant (hivatalos nevén a jövő nemzedékek szószólóját), Szabó Marcelt is be lehetne vonni közvetítőnek a főváros és a kormány, valamint a civilek között.