Soron kívüli ellenőrzés lesz a budapesti repülőtéren

Az elmúlt időszak merényletei miatt szigorították a szűrési rendszert is.

MTI
2016. 06. 30. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kontrát Károly Török Zoltán dandártábornokkal, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság vezetőjével a Légiközlekedés-védelmi Bizottság ülését követően tartott sajtótájékoztatót.

Az államtitkár azt mondta, a bizottság soros ülésének napirendjét kiegészítették az isztambuli Kemal Atatürk repülőtéren végrehajtott terrortámadás utáni helyzet elemzésével, és a bizottság megfogalmazta észrevételeit, javaslatait, hogy az utasok és repülők biztonsága „továbbra is teljes mértékben biztosított legyen”. Megjegyezte, hogy Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikájának egyik következményeként a terrorfenyegetettség napi szinten jelen van Európában.

Török Zoltán dandártábornok a sajtótájékoztatón azt mondta, 2013-ban ellenőrizte az Európai Bizottság a Liszt Ferenc repülőtér biztonságát, és megállapították, hogy az uniós normáknak mindenben megfelel.

A repülőtér biztonságos volt 2013-ban, és azóta is biztonságos – szögezte le, hozzátéve: mindent megtesznek azért, hogy ezt a biztonságot fenntartsák. Ennek érdekében heti rendszerességgel végeznek ellenőrzéseket, auditokat, ahol a biztonsági rendszereket ellenőrzik, tesztelik, hogy megfelelnek-e az uniós normáknak és az objektív biztonsági követelményeknek.

Az ellenőrzés kiterjed a beléptetésre, a szűrésre, az utasbiztonsági rendszerekre. Török Zoltán hangsúlyozta: a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy ezt a biztonsági szintet fenntartsák.

Mint mondta, az elmúlt időszak merényletei miatt szigorították a biztonsági szűrési rendszert, az utasokat a megérkezéstől a távozásig fokozottan figyelik, és profilalkotással szűrik ki azokat, akik valamilyen veszélyforrást jelentenek. Fokozottan figyelnek az elhagyott csomagokra is.

Hozzátette: szigorították a biztonsági átvizsgálásokat is, ezek „sokkal komolyabb odafigyeléssel történnek”, hogy valamennyi kockázati tényezőt felfedjék.

A repülőtérre kiérkezve nem minden biztonsági rendszert látnak az utasok, azok „jelentős része operatív módon történik” – emelte ki.

Az isztambuli nemzetközi repülőtéren kedd este öngyilkos támadásokat hajtottak végre, amelyekben 41-en meghaltak, több mint kétszázan megsérültek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.