Szabadlábon a szakértő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A TV2 műsoraiból ismert, csalással vádolt férfi újra tanácsadóként állt munkába.

Horváth Csaba László
2016. 06. 24. 5:07

Az átvert befektetők egy része azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és a Magyar Nemzeti Bankhoz fordult, vizsgálatot kérve az ügyben, különösen azután, hogy T. Andrást és két társát kiengedték az előzetes letartóztatásból. Olyan befektetőkről van szó, akiknek egyébként élő megbízási jogviszonyuk volt a Brokernettel, illetve annak jogutódjával, a Quantis pénzügyi társasággal. Szerintük a tanácsadókat foglalkoztató közvetítőcég, tehát a Quantis felelőssége egyértelműen megállapítható, hiszen a tanácsadók a közvetítőcégekre vonatkozó szigorú előírások alapján csak olyan termékeket közvetíthetnének, amelyekre vonatkozó oktatáson előzetesen, a közvetítőcég szervezésében részt vettek. Úgy látják, ha a közvetítőcégnek nem volt tudomása az általa működtetett irodákban zajló egyéb, befektetési, betétgyűjtési tevékenységről, úgy súlyos mulasztást követett el, ami alapján kártérítési felelősséggel tartozik. A rendőrség mindenesetre augusztus 28-ig biztosan nyomoz az ügyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.