Vitézy Dávid ellentmond a buszgyártók vezetőjének

A BKK korábbi vezetése elkötelezett volt a magyar buszok iránt – hangsúlyozta a volt BKK-vezérigazgató.

MTI
2016. 06. 28. 6:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke, Vincze-Pap Sándor szerint a BKK előző vezetése jelezte, hogy nem bíznak a magyar buszokban, egyebek mellett ezért nem fut több magyar gyártású busz az utakon – erről hétfő este az M1-en beszélt, amiről az MTI is beszámolt.

Hozzátette: a közösségi tulajdonban, BKV-nál, Volánnál lévő mintegy 6 és fél ezer autóbusz több mint fele túlfutott, átlagéletkoruk 18, illetve 13 év. Mint mondta, lenne helye az új magyar autóbuszoknak, ennek ellenére az elmúlt években beszerzett járművek több mint 80 százaléka külföldi gyártású volt.

„Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének vezetője nem mondott ma igazat – valószínűleg a magyar buszokat nem igazán kedvelő budapesti főpolgármesternél akar jó pontokat szerezni ezzel az amúgy teljesen értelmetlen támadással” – írta az MTI-nek megküldött reakciójában Vitézy Dávid, aki 2010–2014 között volt a BKK vezérigazgatója.

Kijelentette: „sok idő után az első magyar gyártású alacsonypadlós Ikarus buszok (később Evopro) BKV-val közös összeszerelése 2013-ban, az előző vezetés alatt indult el, ami a BKK és a BKV akkori magyar buszok iránti elkötelezettsége nélkül nem történt volna meg. Mára 37, rövidesen 59 ilyen magyar busz jár Budapesten.”

Mindemellett a kormány korábbi nemzeti buszstratégiája szerinti Rába–Volvo együttműködés jegyében is a BKK korábbi vezetése rendelte a legtöbb buszt – többet, mint a vidéki Volán-cégek együttvéve, összesen 134 darabot – hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid, aki jelenleg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.