Magyarország a méhsűrűséget illetőn világnagyhatalomnak számít, egymillió-kétszázezer méhcsalád jut ugyanis a 93 ezer négyzetkilométerre. A méhek többsége hazánkban mezőgazdasági területeken, erdők szélén és tanyákon zsúfoltan él, egymás elől szívják el a nektárt, miközben kiaknázatlanul maradnak a nagyvárosok igencsak jól fásított (hárs, akác, csörgőfa, japánakác) közparkjai. Ráadásul ezeket a parkokat intenzíven locsolják, így míg más területeken az aszály miatt nem tudnak nektárt gyűjteni a méhek, addig ezt a városok fáiról vígan megtehetik. 2013-as műcsarnoki projekt alkalmával például a Városliget japánakác fáiról méhcsaládonként húsz kilogramm mézet gyűjtöttek a méhek, ami kiemelkedőnek számít az egyébként aszályos időszakban – magyarázta Tornyossy.
A városi méhészkedés elterjedését segítheti, hogy a hazánkban tartott, úgynevezett krajnai típusú méheknek különösen szelíd természete van. Mivel csak legvégső esetben támadnak, ez a fajta nagyon is alkalmas városi tartásra. A méhészt is csak akkor szúrja meg, ha például a védőruha közé szorulva veszélyben érzi magát – mondja Bross Péter. Ezenkívül a nagyvárosokban kevésbé veszélyeztetik a méheket a különböző kemikáliák, maximum szúnyogirtásra használt szerekkel találkozhatnak. A metropoliszokra nem jellemző a monokultúra sem, vagyis több fajta mézelő növénnyel találkozhatnak a méhek, ami különleges fajta mézek termelésére ad lehetőséget. Külföldön ez is az egyik oka a nagyvárosi méhészkedés elterjedésének: éttermek, szállodák, divatos gasztro-vállakozások saját mézet termelnek ínyencek számára. Erre vidéken, ahol a biológiai sokféleség eltűnőben van, nem igazán van lehetőség. A méheknek gyakorlatilag akác-, vaddohány-, napraforgónektár gyűjtésére van lehetőségük.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!