Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője beszédében megköszönte a résztvevőknek, hogy a félelem helyett az aktív kiállást, a szabadságot és a jogegyenlőséget választották, és így szerinte már olyan erőt képviselnek, amellyel számolni kell.
Arról beszélt: senki nem mondhatja meg, ki kiket tart a családjának, azt szerinte bárki szabadon megválaszthatja. Hozzátette, ezt üzeni a kormánynak és mindenkinek, „aki nem értette meg”, hogy a család alapját nem egy férfi és egy nő házassága teszi le, hanem a szeretet és a kölcsönös tisztelet. A szóvivő bírálta a rendőrséget, amiért kérésük ellenére kordonokkal biztosították a rendezvényt. (Az útlezárásokról itt tájékozódhat.)
A felvonuláson – amelyet „Velünk teljes!” mottóval hirdettek meg – hat szivárványszínű zászlókkal és luftballonokkal feldíszített nyitott platójú kamion indult el a Hősök teréről. Az emberek a kamionokon illetve a menetben ugyancsak szivárványszínű zászlókat lobogtatva énekeltek és táncoltak a dübörgő zenére.
A menet indulásakor Holländer Dániel, a fesztivál sajtószóvivője úgy fogalmazott, hogy fontos nap a mai, olyan nap, amikor az ország egy kicsit odafigyel az LMBTQ-emberekre. Az esemény lehetőséget kínál arra, hogy egész évben aktívan tegyünk az LMBTQ-közösség elnyomása ellen – mondta.
A menet megtöltötte az Alkotmány utcát, amikor az első kamion a Kossuth térhez ért, az utolsó akkor fordult be a Bajcsy-Zsilinszky útról az Alkotmány utcába.
A felvonuláson jelen voltak az MSZP, az Együtt és a PM képviselői, a pártaktivisták közül többen pártzászlókat lobogtattak. A Hír TV tudósítása szerint a tömegben megjelent Szigetvári Viktor, az Együtt politikusa – a pártnak saját kamionja is van; de láthatók voltak DK-s politikusok és transzparensek is. Illetve az MSZP-s Lendvai Ildikó és Kunhalmi Ágnes, Szél Bernadett, az LMP társelnöke és Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt ügyvivője is ott volt. Rendbontás nem történt, ellentüntetőkkel a tudósítók nem találkoztak.
A rendezvényen részt vesz Colleen Bell amerikai és Ilan Mor izraeli nagykövet is. A felvezető teherautón papírmasé formájában megjelenítettek vezető kormánypárti politikusokat is.