Felvételi: a gazdaságtudomány és az ELTE az élen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

74 652 hallgató felvételt nyert felsőoktatási intézménybe az általános felvételi eljárás során.

MTI
2016. 07. 27. 9:11

Az átlagpontszám a Műegyetem mechatronikai mérnök képzésén 474 volt, Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi igazgatási 456, nemzetközi biztonság és védelempolitika szakán 456 volt.

A legtöbb jelentkezőt felvett képzés a mérnök-informatikus, a gépészmérnöki és a programtervező informatikus volt, amelyet a villamosmérnöki és általános orvosi képzés követett. Az informatikai terület iránt a munkaerő piaci érdeknek megfelelően nőtt a érdeklődés- jegyezte meg.

A 41 központi ponthatárról szólva kiemelte: érdemben nőtt az első helyen jelentkezők száma, ahogyan a felvetteké is magasabb, mint tavaly. Ezen szakok esetében magasabb a bekerült hallgatók száma az informatika, a műszaki és a természettudományos területen egyaránt.

Maruzsa Zoltán elmondta: mesterképzésen 22 ezer volt a jelentkezők száma, ebből közel 13 200-an kerültek be. A felvettek száma némileg kisebb, mint tavaly, aminek oka az, hogy a hallgatói létszám – demográfiai okok miatt – évek óta csökken.

A legtöbb jelentkezőt felvett intézmény az ELTE, a BME, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem voltak.

Képzési területenként nézve a bölcsészettudomány, gazdaságtudományok, műszaki áll az első három helyen. A legtöbb jelentkezőt felvett szak a pszichológia, vezetés és szervezés, nemzetközi tanulmányok voltak.

A tanárképzésről szólva az OH-elnök kiemelte: mesterképzésben némileg kevesebben tanulnak majd, de ők azok, akik még az alapképzésen indultak. Mivel a rendszer átállt az osztatlan képzésre, itt már nőtt a felvettek aránya. Ezt ösztönzik is, mert a köznevelés átalakításának kulcsa a jól képzett pedagógus – mutatott rá az elnök.

A duális képzésben öt területen komoly növekedés történt a jelentkezések és a felvettek számát tekintve is. Maruzsa Zoltán jelezte, közösségi képzőközpontok Hatvanban, Kisvárdán, Siófokon fogadnak hallgatókat. Sümegen olyan alacsonyak voltak a jelentkezői számok, hogy nem indul el a képzés – közölte az OH elnöke.

Elmondta még, a besorolási döntéseket augusztus 5-ig teszik közzé a Felvi.hu oldalon, jogorvoslatra 15 napon belül, az OH-hoz benyújtva írásban, a miniszternek címezve van lehetőség. Ezeket egyenként megvizsgálják, a jogorvoslat azonban nem hiánypótlás – hívta fel a figyelmet.

Akit nem vettek fel, azoknak a pótfelvételit július 28-án hirdetik meg. A jelentkezési határidő augusztus 7-e, a ponthatárokat augusztus 25-én hozzák nyilvánosságra. A pótfelvételi során egyetlen helyre, kizárólag elektronikus úton lehet kérelmet beadni, és költségtérítéses helyek állnak rendelkezésre. Kivételt ez alól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és magyar intézmények határon túli képzései jelentenek – közölte az OH elnöke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.