Járadékrendszert vezetne be a rendvédelmiseknél a BM

Ez az életpályamodell részeként merült fel.

MTI
2016. 07. 27. 5:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilap szerint ezt Pintér Sándor belügyminiszter az MSZP-s Harangozó Tamás parlamenti képviselő írásban feltett kérdésére válaszolva közölte. Mint írta, általános biztosítási konstrukció helyett a szolgálati feladatokkal összefüggő feladatellátás során, vagy amiatt egészségügyileg alkalmatlanná váló állomány egzisztenciális biztonságát szolgálná a lépés, erre szakmai javaslat elkészítését kezdeményezi.

Emellett a járadékrendszer az állomány anyagi biztonságát is erősítheti azzal, hogy az állam, hivatásos tagjának jogviszonyból eredő önkéntes többletvállalásáért cserébe, egészségkárosodás esetén legalább részben pótolná a kiesett jövedelmet.

A szakmai és érdekképviseleti egyeztetések folyamatban vannak, a javaslatot ősszel tárgyalhatja a parlament. A rendszerre százmillió forintos forrást biztosítottak – írta a lap a miniszter írásbeli válasza alapján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.