Közösség elleni uszítás: feljelentést tesznek a népszavazási plakátok miatt

A referendum a kormányzati korrupciós botrányokról hivatott elterelni a figyelmet a párt szerint.

MTI
2016. 07. 28. 15:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tordai Bence csütörtökön azt mondta az MTI-nek, hogy másfél éve „kormányzati gyűlöletkampány” folyik a menekültek ellen, amelynek az a célja, hogy elterelje a figyelmet a kormányzati korrupciós botrányokról, valamint az egészségügy és az oktatás helyzetéről.

A PM jogászai úgy látják, hogy a mostani kormányzati plakátkampány már Btk.-ba ütköző bűncselekményt valósít meg: összeköti a menedékkérőket a terrorizmussal, a nemi erőszakkal és más bűncselekményekkel, és azt a félelmet akarja elültetni a lakosságban, hogy a menekültek milliószámra özönölhetik el Európát, közülük pedig számosan érkezhetnek kényszerbetelepítéssel Magyarországra – mondta a szóvivő.

Hozzátette: azért teszi ismeretlen tettes ellen a feljelentést, mert nem lehet tudni, hogy ebben a kampányban mekkora a felelőssége Orbán Viktornak, Rogán Antalnak, Habony Árpádnak vagy „a gyűlöletkampányok szakértőjének”, Arthur Finkelsteinnak. Tordai Bence kijelentette, hogy a félelem és az uszítás könnyen erőszakba csaphat át, ha pedig bármelyik menekült gyűlöletbűncselekmény áldozata lesz, azért egyértelműen a kormányt terheli majd a felelősség.

Közölte: az október 2-ai népszavazás napjára a PM Az erőszakmentes Magyarországért címmel demonstrációt szervez a fővárosi Kossuth térre. Hozzátette, hogy október 2-a egyébként Mahatma Gandhi születésnapja és az erőszakmentesség világnapja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.