Lehagyta korrupcióban a Fidesz a szocialistákat

A kormány csak azt a mutyit tárja fel, amiben nem érdekelt – véli a Fidesz-szavazók fele.

MNO
2016. 07. 28. 11:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem éppen rózsás a Fidesz és a kormány megítélése a korrupcióval kapcsolatban, derül ki a HVG és a Medián közvélemény-kutatásából. A lap cikke szerint az emberek egyedül az egészségügy kiábrándító helyzetét tartják égetőbb magyar problémának a korrupciónál.

Ennél is szembetűnőbb, hogy a megkérdezettek kétharmada szerint az Orbán-kormányra „nagy” vagy „nagyon nagy” mértékben jellemzőek a pénzügyi visszaélések. Az nem meglepő, hogy az ellenzéki szavazók négyötöde gondolja ezt, ugyanakkor a bizonytalanok is ebben az arányban vélekednek így. Az viszont annál inkább, hogy a kormánypárti szavazók bő egyharmada is visszaélésekkel gyanúsítja az Orbán-kabinetet.

„A korrupció Magyarországon felülről, központilag rendszerszerűen szervezett tevékenység”

– így látja a magyar valóságot a megkérdezettek majdnem kétharmada. Még a Fidesz szavazóinak 38 százaléka is egyet ért a fenti állítással.

Arra a kérdésre, mely azt firtatta, hogy olyan kiemelkedően sikeres gazdasági szereplők, mint Garancsi István, Mészáros Lőrinc vagy éppen Andy Vajna a miniszterelnök strómanjaiként funkcionálnak-e, megdöbbentő volt a válaszadók aránya. Mindössze 15 százalék szerint kizárt az eshetőség, míg 7 százalék a „nem tudja” választ adta. Ezzel szemben az emberek csaknem fele (47 százalék) elképzelhetőnek tartja, míg a megkérdezettek csaknem egyharmada (31 százalék) szerint ez nagyon valószínű. Ismert, Orbán Viktor a parlamentben kérdésre válaszolva azt állította: „sose volt, sosem lesz, most sincsen semmilyen strómanom”.

A lakosság abszolút többsége (57 százaléka), ezen belül majdnem minden második Fidesz-szavazó (47 százalék) úgy gondolja, hogy „a mai magyar kormány csak az ellen a korrupció ellen lép föl, amelyben saját maga nem érdekelt”, negyedrészük (23 százalék) szerint „a kormány egyáltalán nem küzd a korrupció ellen”, és mindössze 17 százalékuk véli úgy, hogy „a kormány következetesen fellép a korrupció minden formája ellen” – írják.

A felmérés kitért arra is, hogy korábban mennyire tartották korruptnak a Fideszt és az MSZP-t. 2014-ben egyértelműen a szocialisták vezettek, és az év közepén tetőztek, mikor a 100 pontos korrupciós skálán 80 pontot bezsebeltek. Ezzel egy időben volt a legjobb a Fidesz megítélése, mindössze 64 ponttal, majd a párt hatalmas hajrával 2015 elejére átvette a vezetést (76 és 78 pont között mozogva), amit jó fél évig tartottak is. Ezt követően a Fidesz megítélése javult, míg az MSZP-é stagnált, majd némileg emelkedett. 2016 elején a szegfűs párt javítani tudott, míg a narancsosok rontottak, így ismét a jelenlegi kormánypárt vezet egy ponttal: 73:72-re.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.