Népszavazás: nyilvánosak az NVI ellenőrzési szempontjai

Gőgös Zoltán a nap folyamán kérte az aláírások ellenőrzési szempontjainak nyilvánosságra hozását.

MTI
2016. 07. 26. 15:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A választási irodának az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében felidézték, hogy Gőgös Zoltán MSZP-elnökhelyettes június 28-án adta át az NVI-nek az országos népszavazási kezdeményezése aláírásgyűjtő íveit, amelyeken a következő kérdés szerepelt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?„

A közleményhez fűzött két csatolmányban ábrákkal és szövegesen is részletezték az aláírásgyűjtő ívek, illetve az aláírások ellenőrzésének menetét, valamint az ellenőrzés szempontjait.

Kiemelték, hogy a választási irodának a támogató aláírások tételes ellenőrzésére az ívek benyújtásától számítva hatvan nap áll rendelkezésére, vagyis azt legkésőbb augusztus 27-ig kell befejezni. Ugyanakkor az NVI várhatóan már a héten lezárja az aláírások ellenőrzésének első körét, s ennek eredményéről tájékoztatja majd a szervezőt és a közvéleményt – írták. Ezt követően a választási iroda azt vizsgálja meg, hogy az ívek, valamint az aláírások minősítése megfelelő és egységes volt-e, és így alakul ki az érvényes támogató aláírások végleges száma.

Hangsúlyozták: az NVI az aláírások ellenőrzését a vonatkozó jogszabályok és a Nemzeti Választási Bizottság iránymutatásai alapján végzi. Ezek alapján belső használatra az ellenőrzés gyakorlati szempontjait tartalmazó munkaanyagot szerkesztett, amely a megítélése szerint döntés-előkészítő dokumentumnak tekinthető. Mivel azonban „élénk érdeklődés mutatkozott” a szempontrendszer iránt, továbbá a befejezéséhez közeledik az ellenőrzés első fázisa, a választási iroda nyilvánosságra hozta a dokumentumot – olvasható a közleményben.

A nap folyamán Gőgös Zoltán sajtótájékoztatót tartott, amelyen arról beszélt: szeretnék megtudni, hogy a Nemzeti Választási Iroda milyen belső utasítás alapján ellenőrzi a népszavazási aláírások hitelességét; az ellenzéki párt az adatvédelmi biztoshoz fordult annak érdekében, hogy megszerezze a dokumentumot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.