Orbán: Trump külpolitikája az élet

A demokratáké pedig „természetesen” egyenesen halálos. Szóba került az elnökjelölt haja is.

MNO
2016. 07. 26. 13:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ennek eredményeit ismertetve Orbán Viktor az Országház Delegációs termében sajtótájékoztatón elmondta: régen szolgálhatott olyan jó külpolitikai hírrel, mint ma, hiszen nagyon eredményes tárgyaláson vannak túl. Hozzátette: a két ország közti jó viszony történelmi, földrajzi és gazdasági alapjai megvannak, ám a szükséges politikai alapok meggyengültek. Azonban mind a két politikus úgy gondolja, hogy a két állam és a két nép közti kapcsolatok a pártkapcsolatok felett állnak – hangsúlyozta.

A magyar miniszterelnök kitért arra is, hogy Ausztria Magyarország második legfontosabb kereskedelmi partnere: a 2015-ös évben 10 milliárd eurót is meghaladta a forgalom, és háromezer osztrák cég dolgozik Magyarországon. A jövőben is erre építjük az együttműködést – szögezte le Orbán Viktor, és hozzátette: a történelmi, gazdasági és földrajzi alapok mellett egy új fejezet megnyitásához szükséges politikai alapokat is lefektették.

A migrációs helyzettel kapcsolatban Orbán úgy fogalmazott: mindenkit, aki Magyarországon lépett be először az Európai Unió területére és Ausztriában tartózkodik, visszaveszünk. Kérdésre válaszolva közölte: nem számít, hány emberről van szó, mert vissza tudjuk szállítani őket a származási országba, ami ebben az esetben elsősorban Koszovót és Albániát jelenti. Kitért arra is, hogy – véleménye szerint – az osztrák–magyar határ védelmének legjobb módszere a szerb határ védelme.

Ugyancsak kérdésre válaszolva azt mondta: csak annyi embert tud hazánk összesen beengedni, akiknek az ellenőrzését le tudjuk folytatni, mivel a terrorveszély kockázatát el akarjuk kerülni.

Christian Kern osztrák kancellár közlése szerint a látogatás fő célja az volt, hogy új fejezet nyíljon a közös kapcsolatokban, és ne a múlt problémáira tekintsenek vissza, hanem az elkövetkező időszak kihívásait oldják meg. Hozzátette: bár egyes kérdésekben eltérnek a vélemények, szerinte sikerülni fog az átláthatóbb, jobb együttműködés megkezdése.

Kitért arra is, hogy Ausztria – első lépésként – húsz rendőrt küld a szerb–magyar határra, valamint szakértői bizottságot jelöl ki arra vonatkozóan, miként tudnák bővíteni a támogatást. Ennek részét képezheti egyebek mellett az utak építése, a táborok felállítása és a higiéniai lehetőségek biztosítása is.

A kancellár leszögezte, hogy az intézkedések következtében augusztus végén, szeptember elején képet kaphatunk azok hatásairól.

Arra a felvetésre, hogy Ausztria ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést bizonyos időszakokra, ez pedig kellemetlen azok számára, akik dolgozni járnak hazánkból az országba, Orbán kiemelte: semmi szükség arra, hogy az osztrák–magyar határon a térségben élőknek problémát okozzanak – ám ezeket nem tekintik „rosszindulatú” lépésnek, hiszen a célja a lakosok védelme. Kern hozzátette: nem elsődleges osztrák cél a magyar határ lezárása, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy korlátozzák a bevándorlást.

Orbán Viktor a sajtótájékoztató végén hangsúlyozta: Magyarországnak egyetlen migránsra sincs szüksége, és ezért nem kell közös európai migrációs politika sem. Hozzátette: a meglévő tartalékainkat felhasználva akarunk egyes problémákra megoldást biztosítani – itt ragadható meg a legjelentősebb véleménykülönbség Magyarország és az Európai Bizottság között.

„A demokraták külpolitikája Európának rossz, Magyarországnak halálos” – vélekedett a magyar miniszterelnök az amerikai választással kapcsolatban, és hozzátette: ezzel szemben a republikánusok külpolitikája az életet jelenti hazánknak.

Kern szerint egyébként egyetlen dolgot tanulhatunk Trumptól: azt, hogy az ember férfiként ne fesse a haját. Erre reagálva Orbán kiemelte: vannak olyan felvetések, melyeket magáénak érez.

Az eseményen mindketten együttérzésüket fejezték ki a franciaországi támadás miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.