Tervek készülnek a 3-as metró meghosszabbítására

A főváros el akarja készíttetni a 3-as metróvonal meghosszabbításának terveit Káposztásmegyerig.

MTI
2016. 07. 28. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tarlós Istvánt a Népszabadságban csütörtökön megjelent információról kérdezték, amely szerint a fővárosi önkormányzat ismét előveszi az M3-as metróvonal meghosszabbításának tervét. A főpolgármester ennek kapcsán azt mondta, hogy a meghosszabbításról nem léteznek tervek, de szeretnék őket elkészíttetni. A főváros ezt saját forrásból meg tudja tenni, tette hozzá.

Közlése szerint a meghosszabbítás „lényegileg független” a meglévő metróvonal felújításától, az annak támogatására megpályázott uniós forrásoktól.

„Ha a tervek készen vannak, akkor ott is egy lépéssel előbbre vagyunk. Hogy a kivitelezés ebben a ciklusban megkezdődhetne, az teljesen illuzórikus, ilyet senki nem ígért soha” – fogalmazott Tarlós István.

Hangsúlyozta: most nem a meghosszabbításra kell koncentrálni, hanem a napi félmillió utast szállító, rossz állapotú vonal felújítására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.