Holokauszttagadó oldalakat tiltott be a bíróság

Az oldalakon egy svéd szerző magyar fordításban megjelent könyvének tartalmát lehetett megismerni.

MTI
2016. 08. 29. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ibolya Tibor közleménye szerint a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség azért kezdeményezte az oldalak eltávolítását, mert azokon egy svéd szerző magyar fordításban megjelent könyvét lehetett megvásárolni, illetve tartalmát megismerni.

A kiadvány egyértelműen tagadja a nemzetiszocialista rendszerek által elkövetett népirtás, illetve emberiség elleni cselekmények tényét – tette hozzá az ügyész.

Közölte: a nemzetiszocialista rendszer bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt indult nyomozást a hatóság felfüggesztette, mert az elkövető, a könyv magyarországi forgalmazásával foglalkozó cég vezetője külföldön tartózkodik.

A könyv azonban beszerezhető, megismerhető volt a most ideiglenesen eltávolított internetes oldalakon – írta Ibolya Tibor.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a bűncselekmény folytatásának megakadályozása érdekében rendelte el a honlapok ideiglenesen hozzáférhetetlenné tételét – olvasható a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.