Kódolva van a rosszkedv az oktatási rendszerben

Az agresszív viselkedés legjobb ellenszere a jó tanár-diák kapcsolat lehetne egy tanulmány szerint.

Átlagosan 38 százalékkal kevesebb agresszív és 18 százalékkal több proszociális (segítő szándékú) viselkedést tapasztaltak azoknál a diákoknál, akik jó kapcsolatban voltak tanáraikkal, mint azoknál a társaiknál, akik úgy érezték, ambivalensen vagy kifejezetten negatívan viszonyultak hozzájuk – derült ki a Cambridge-i Egyetem kutatóinak új tanulmányából, amelyről a EurekAlert.org számolt be. A 10-11 éves kiskamaszokon végzett felmérés eredményei szerint a jó tanár-diák kapcsolat még négy év múlva is éreztette hatását: 9 százalékkal kevesebb agresszív viselkedést észleltek azoknál, akikhez korábban pozitívan viszonyultak nevelőik. A kezelhetetlennek minősített magatartás (feleselés, bosszúállás) mennyisége 56 százalékkal, három év elteltével 22 százalékkal csökkent. A felmérés eredményeit látva a kutatók azt állítják, hogy akár egy intervenciós programénál is erősebb lehet a tanár jótékony hatása. A kutatás során 56 zürichi iskola 1067 véletlenszerűen kiválasztott diákját vizsgálták 100 különböző jellemző alapján pontozva.

Magyarországon azonban komoly buktatókra számíthatna az, aki egy efféle kutatás alapján szeretne cselekedni

– közölte megkeresésünkre Rossu Renáta iskolapszichológus. Szerinte ugyanis hiába van a pozitív, támogató tanár-diák kapcsolat nagyon jó hatással nemcsak a diákok viselkedésére, hanem teljesítményére is, erre túlterheltség miatt itthon gyakran nem figyelnek. Tapasztalatai szerint a tanárok jelentős hányada kiégett, fáradt, ami részben az oktatási rendszer hibája. Noha azt senki nem várja a pedagógusoktól, hogy a tanítványok pótszülői legyenek, a diákok pozitív megerősítése igenis az ő feladatuk lenne. Nem azt kellene keresni, hogy mit nem tud a nebuló, hanem azokat a tulajdonságokat fontos kiemelni, amiben jó. Rossu Renátát leggyakrabban önértékelési problémákkal küzdő, teljesítményszorongásos gyerekek keresik fel, különböző tüneteket – általában gyomorfájást és a sok tanulás ellenére is egyre rosszabb eredményt – produkálva. Ezek a diákok nem tudnak megfelelni az elvárásoknak, és a folyamatos kudarcélmények miatt egyre több sikertelenséggel kénytelenek szembenézni.

Ha a tanár megkeresné azt, amiben a diák tényleg ügyes, a sikerélmény kihatna a tanítvány életének más területeire is.

Az MNO kérdésére a szakértő elmondta, előfordul, hogy kifejezetten azért fordulnak hozzá segítségért a diákok, mert valamelyik tanárral szemben negatív dolgot éltek meg. Szerinte azonban ez természetes, hiszen a különböző személyiségek ütközhetnek, van olyan tanár, akit az egyik diák fantasztikusnak, míg egy másik kibírhatatlannak tart. E problémák forrását sokszor nem is a pedagógusban, hanem feljebb, rendszerszinten kell keresni.

Praxisa során az általunk kérdezett iskolapszichológus az erőszakos viselkedés különféle megnyilvánulási formái közül a tanárokkal szembeni, verbális agresszióval találkozott leggyakrabban. A jelenség pszichológiai tényezőinek vizsgálatakor szerinte nem lehet eltekinteni az elsődleges szocializáció színterétől, a családtól. Sokszor azonban a csoportnyomás vezet tolerálhatatlan viselkedéshez – vagyis a nebulók követik a rossz példát, mert úgy érzik, így van esélyük a brancshoz tartozni.

További konfliktusokat generál, hogy az adminisztratív terhei alatt roskadozó, hullafáradt, sokszor ideges pedagógus hajlamossá válik rossz megoldásokhoz nyúlni, amilyenek például az autoriter megnyilvánulások – ezt már Nagy Erzsébet, a pécsi Apáczai Nevelési Központ 2. Számú Általános Iskola tanára, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője mondja.

Nehezíti a helyzetet, hogy a 80-as években még megkérdőjelezhetetlen tanári tekintély a rendszerváltás körül elolvadt, amiben (persze a tanárok mellett) a politikának és a szülőknek is szerepe volt. Ezek össze is kapcsolódnak: a család-pedagógus viszony nagymértékben függ a kormányok hozzáállásától. Ha a hatalom folyamatosan azt kommunikálja, hogy az iskolákban elavult módszerekkel dolgoznak, vagy más miatt kell rákoppintani az oktatási szakemberek orrára, nem lehet csodálkozni a szélesebb körű bizalomvesztésen – vélte Nagy.

Mindennapos, hogy a pedagógusnak meg kell küzdenie a jogaiért, úgy hogy közben a közösségi oldalakon az ellene összefogó antiszociális magatartást mutató diákjaival szemben gyakran eszköztelennek érzi magát.

A fásult tanárok tehát nem foglalkoznak megfelelően a gyerekekkel, akik emiatt pimasszá válnak, sok esetben pedig a szülők sem rendszabályozzák meg őket, és még a pedagógusokat fenyegetik. Az iskolák kezében pedig kevés fegyelmezési eszköz van (tegyük hozzá: ez valószínűleg így is van jól). Nagyon súlyos kötelezettségszegés esetén kezdeményezni lehet ugyan a diák áthelyezését más iskolába, de amikor ez nem indokolt, nem nagyon tud olyan retorzióval élni a pedagógus, amit a szülő és a diák is komolyan venne.