Eldőlt, a Fradi helyett a bajnok riválisához igazolt a magyar válogatott játékosa

A labdarúgó NB I legutóbbi idényében 2. helyezett Puskás Akadémia szerdán reggel a hivatalos oldalán jelentette be Szappanos Péter 2028-ig szóló szerződtetését.

2025. 07. 30. 7:38
Szappanos Péter a Paks és a Fradi helyett a Puskás Akadémiánál folytatja (Fotó: facebook.com/paksifcofficialsite)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1990-ben született Szappanos Péter labdarúgó-pályafutása Jászberény és a Szent István SE után a Ferencvárosban folytatódott, majd Dunaharasztin, Tatabányán és Zalaegerszegen is játszott. 2018 nyarán igazolt Mezőkövesdre, ahol debütált az NB I-ben, 2021 és 2023 között pedig a Budapest Honvéd kapusa volt. Ebben az időszakban mutatkozott be a magyar válogatottban egy Görögország elleni felkészülési mérkőzésen. A Puskás Akadémia új igazolása Kispestről Paksra került, a tolnaiakkal két Magyar Kupa-győzelem mellett egy-egy bajnoki ezüst- és bronzérmet ünnepelhetett. 

A kapus Szappanos Péter bajnoki címhez segítené a Puskás Akadémia csapatát, Puskás Akadémia, kapus, igazolás, Szappanos Péter
A kapus Szappanos Péter bajnoki címhez segítené a Puskás Akadémia csapatát (Fotó: puskasakademia.hu)

Szappanos Péter a Puskás Akadémia új kapusa lett

2024 őszén Szappanos a szaúdi al-Fateh kapuját védte, ám ezután visszatért Magyarországra (kölcsönben Paksra), és a folytatásban Felcsúton a Liverpoolba igazoló Pécsi Ármin utódja lehet – noha nemrég olyan hírek jelentek meg, hogy immáron 183 élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött talán inkább a Ferencváros játékosa lehet az elszerződött Varga Ádám helyén. 

A 34 éves kapus idén júniusban második alkalommal is lehetőséget kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól, méghozzá az Azerbajdzsán elleni felkészülési találkozón.

A Puskás Akadémia csütörtökön a ciprusi Arisz elleni Konferencialiga-selejtezőben, vasárnap pedig a Nyíregyháza elleni, szintén hazai bajnokin lép pályára.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.