Szennyvíz zúdul a szentendrei strandra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A csatornák felújításával elejét lehetne venni a beömléseknek. Az egészségünk elvileg nincs veszélyben.

Kovacsik Ágnes
2016. 08. 01. 17:55

A fideszes vezetésű Szentendre a legutóbbi eset után mindenesetre a jelek szerint megelégelte az áldatlan állapotokat. Verseghi-Nagy Miklós polgármester azonnal válságtanácskozást tartott Tóth Istvánnal, a DMRV vezérigazgatójával és az ÁNTSZ képviselőivel. A városvezetés portálunknak megküldött hivatalos közleményéből kiderül, hogy a legnagyobb problémát a belvárosban a 60-as évekből megmaradt egyesített csatornarendszer okozza. A szennyvizet ugyanabban a hálózatban vezetik el, mint a csapadékot, ezt pedig az elavult hálózat egyszerűen nem bírja. Mivel a probléma a rendszer szétválasztásával megszüntethető, a polgármester bejelentette, hogy a fejlesztés első üteme az önkormányzat beruházásában még az idén megtörténik. Közben pedig folyik a további lépések megtervezése is, a DMRV-vel karöltve.

Kerestük a területileg illetékes kormányhivatalt, hogy megtudjuk, mekkora veszélyt jelent a szennyvíz a Dunára és az ott pancsolók egészségére, ám cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz a kérdésünkre. A portálunknak névtelenül nyilatkozó szakértő viszont úgy látja, a Dunát semmilyen környezeti kár nem érheti, hiszen a folyó vízhozama óriási.

A kivezető nyílás közelében a Postás strandnak nevezett területet évtizedek óta szabadstrandként használták a helyiek, 2016 júniusától pedig hivatalosan kijelölt fürdőhely. Az önkormányzat azonban leszögezte: mindenképpen értesíti a lakosságot, ha a vízbe szennyeződés kerül, ez esetben a fürdési tilalmat online felületein és a helyszínen is közzé teszi.

Azt azonban nem a városvezetés teszi hozzá, hogy strandot üzemeltetni a kiömlő környezetében azért talán nem tartozik a legjobb ötletek közé, bár a legutóbbi beömlés utáni mintavétel nem mutatott ki határértéket meghaladó szennyezést.

###HIRDETES###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.