Mától új keretet nyitnak meg a kvótaellenes kormányzati kampányra. – Folytatódik a kvótaellenes népszavazási kampány, a kiadások fedezésére szolgáló keret július végéig „nyitott”, utána pedig, augusztustól újabb keret áll majd rendelkezésre – közölte másfél hete Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője. Azt is mondta, hogy utóbbi lejárta után annak adatait is közzéteszik majd. Csakhogy az sem világos, hogy az eddigi keret alapján pontosan mennyi pénzt költöttek el a kvóta elleni tájékoztatásra.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda honlapján ugyanis a kampányra fordított pénzek kapcsán csak egy hárommilliárdos keretösszeg szerepel. Ez viszont a kormányzati közlések szerint nemcsak a kvótaellenes kampányt fedezi, hanem egyéb tájékoztató akciókat is. A honlapon annyit írnak ennél a tételnél, hogy „a Miniszterelnöki Kabinetiroda aktuális kormányzati intézkedésekről szóló lakossági tájékoztató kampányaival kapcsolatos feladatok ellátására”. Azzal, hogy új keret nyílik meg, valószínűnek tűnik, hogy a hárommilliárd elfogyott, bár a részletekről teljes a kormányzati titkolózás. Rejtély az is, hogy ha május közepe óta gőzerővel tart a kampány és tele van az ország a kvótaellenes óriásplakátokkal, újság- és televíziós hirdetésekkel, miért nem merült ki korábban az említett pénzkeret, amiből ráadásul más kiadásokat is fedeznek.
– „Mivel a kényszerbetelepítés elleni népszavazásról indított kormányzati kampány folyamatosan zajlik, a végleges költségekről a tájékoztató akció végeztével, a teljesítési igazolások aláírását követően tudunk információt adni” – válaszolta július közepén a Magyar Nemzet kérdésére a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Mivel a kampány a népszavazás napján, azaz október 2-án este 7-kor ér véget, az ígért elszámolásra még több mint két hónapot várni kell.
Közben javában tart a vita arról, hogy a népszavazás „nem” válasz melletti kampánya tulajdonképpen kampány-e vagy sem. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője néhány napja az ATV-nek azt fejtette ki, hogy majd csak augusztus 13-tól kezdődik hivatalosan a kampányidőszak (ez a népszavazás előtti 50. nap), így viszont jelenleg nincs kampány. Sem a Fidesz, sem a Fidesz-frakció, sem a frakciószövetség nem kampányol még, a hirdetések és az óriásplakátok a kormány politikai állásfoglalásai, és politikai állásfoglalásokat bármikor bárki tehet – mondta. Arra nem tért ki, hogy a Fidesz, illetve a kormánypárti frakció milyen akcióba kezd majd, de jelezte, hogy lesz ilyen.