2500 fiatal jöhet hazánkba tanulni

A diaszpórából és a szórványból érkeznek.

MTI
2016. 09. 06. 11:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 10 és 25 év közötti fiatalok tehetnek látogatást Magyarországon. A jövő június végéig tartó időszakban összesen 10 programlehetőséget biztosít a szövetség, az Észak- és Dél-Amerikából, Dél-Afrikából, Ausztráliából, Nyugat-Európa különböző államaiból és a Kárpát-medencéből idelátogatni szándékozóknak. Magyarországi tartózkodásuk 3–14 nap közötti időtartamú lesz, útjuk során minden Magyarországon felmerülő költségüket a Rákóczi Szövetség állja, az útiköltségükhöz pedig – régiótól függően – 20-80 százalékos arányban járul hozzá.

A jelentkezés során feltétel, hogy a fiataloknak a helyi magyar közösségekben működő hétvégi iskolák, cserkészcsapatok, hagyományőrző és kulturális egyesületek, esetleg vallási közösségek munkájában legalább egy éve kell aktívan részt venniük. Lehetnek kísérőik is, akik többnyire néptánctanítók, pedagógusok vagy a magyar közösségi életet szervező felnőttek közül szoktak jelentkezni. Az ő esetükben viszont előfeltétel, hogy jól beszéljenek magyarul – hívta fel a figyelmet a szervezet.

A programra a Magyar Diaszpóra Tanács szervezetei kaptak és kapnak meghívást. A program összeállításánál a Rákóczi Szövetség kifejezetten törekedett arra, hogy az utazás a nagyobb nemzeti és egyházi ünnepekhez, illetve eseményekhez kapcsolódjon.

További információ a Rákóczi Szövetség a program számára kialakított honlapján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.