Felfüggesztette az EP Ujhelyi István mentelmi jogát

Sneider Tamást fajgyűlölőzte le az ATV-n.

MTI
2016. 09. 13. 13:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A javaslatról kézfeltartással szavaztak az Európai Parlament képviselői.

Ujhelyi István mentelmi jogának felfüggesztését a Pesti Központi Kerületi Bíróság kezdeményezte tavaly, miután Sneider Tamás, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke feljelentést tett ellene rágalmazás miatt a képviselőnek az ATV 2014. április 25-ei Egyenes beszéd című műsorában tett, rá vonatkozó kijelentései miatt.

Sneider szerint a szocialista politikus hazugságok terjesztésével őt fasisztoid, fajgyűlölő személynek, önmagát pedig a rasszizmus elleni küzdelem harcosának állította be.

Az EP jogi bizottsága azért javasolta a mentelmi jog felfüggesztését, mert a szóban forgó kijelentések még azelőtt hangzottak el, hogy Ujhelyi Istvánt a 2014. évi európai parlamenti választáson képviselővé választották. A szakbizottság álláspontja szerint ebben az időben Ujhelyi jogi védelmét még a magyar törvényhozás képviselőire érvényes jogszabályok garantálták, ezért az EP nem illetékes az ügyben.

A történtekre reagálva Ujhelyi István azt közölte, hogy vitatja az EP jogtechnikai érvelését, a jobbikos képviselő által kifogásolt véleménye azonban továbbra is változatlan.

„Minimum furcsának találom, hogy egy rasszista indíttatású, erőszakos bűncselekményért felfüggesztett börtönre ítélt közszereplő jogi eszközökkel kíván tőlem elégtételt venni. Továbbra is fenntartom azon véleményemet, hogy egy szélsőséges párt szkinhedmúlttal vádolható tagja nem lehet közjogi méltóság. Sokatmondó, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében ez a mai napig így van” – írta közleményében a képviselő.

Az EP szabályai értelmében a testület tagjait megbízatásuk ideje alatt semmilyen módon nem lehet felelősségre vonni nézeteik, véleményük, kijelentéseik miatt, erről a mentelmi jogukról le sem mondhatnak. Magyarországon az országgyűlési képviselőkkel azonos mentelmi joguk van a magyar európai parlamenti képviselőknek. Ujhelyi István 2014. július 1-jén lett hivatalosan EP-képviselő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.