Fényképezni kellene a parkolást?

Ideiglenes megállót telepítettek az Alkotás utcában, majd bírságoltak.

Velkei Tamás
2016. 09. 05. 4:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alig csillapodtak a kedélyek a XII. kerületben, ahol a Böszörményi úton bírságolták meg az autósokat egy ésszerűtlen és alig látható tiltótábla kapcsán ötvenezer forintra, újabb visszás eljárásról számolt be egyik olvasónk. Pásztor Szilvia vidékre utazott a közelmúltban, ám már napokkal előtte leparkolt megszokott helyére a XII. kerületi Alkotás utcában, ott, ahol a megállást tábla sem tiltja. Nem mellesleg 16 éve oda áll, mivel a környéken lakik. Amikor vidéki útjáról hazatért, kisvártatva telefonhívást kapott, hogy 15 perce van odaérni autójához, különben elszállítják, mert szabálytalan helyen parkol. Szerencséjére odaért negyedórán belül, majd a helyszínen derült ki számára, hogy miután vidékre utazott, az úton kijelöltek egy ideiglenes villamospótlóbusz-megállót, egyben kihelyeztek egy parkolni tilos táblát is, amelynek hatálya éppen arra a szakaszra terjedt ki, ahol ő (is) állt.

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI; korábban közterület-felügyelet) emberei közölték vele: fotókkal tudják bizonyítani, hogy parkoló autója a tábla hatálya alá esik. Hiába érvelt olvasónk, hogy e lépésről az előző napokban sem értesítést, sem telefont nem kapott, megbüntették tízezer forintra. Közölték vele, szerencsés, mert ha nem ért volna oda időben, az elszállítás költségeit is neki kellene megfizetnie.

Pásztor Szilvia nem törődött bele az igazságtalanságba, ám a közterület-felügyeletesek világossá tették számára: amennyiben úgy dönt, hogy fellebbez, és nem írja alá a jegyzőkönyvet, akkor a rendőrséghez kerül az ügye, amely feljelentést tesz ellene. Ez esetben viszont a bírság összege a duplájáról indul, s ha nem tudja fotóval bizonyítani (!), hogy nem volt kihelyezve tiltótábla, amikor leparkolt, bizonyosan veszíteni fog. Ez esetben még magasabb a bírság. Olvasónk – ahogy senki sem – természetesen nem szokta lefényképezni minden egyes parkolását attól tartva, hogy a hatóság kihelyez oda egy tiltótáblát. Kénytelen volt aláírni a jegyzőkönyvet, ezzel ugyanakkor elesett a fellebbezés lehetőségétől.

Érdeklődtünk a bírságot kiszabó cégnél. Mivel a FÖRI-hez nem érkezett ez ügyben panasz, csak általános felvilágosítást tudtak adni. Diós Dávid, a cég szolgálati, igazgatási és ügyviteli osztályának vezetője kifejtette: a közterület-felügyelő helyszíni eljárást lefolytató hivatalos személyként jogszerűen meghozott határozatát a rendészeti igazgatóság utólag nem módosíthatja, törölheti, a jogsértéshez vezető körülményeket nem vizsgálhatja. Amennyiben az elkövető a szabálysértés elkövetését vitatja, és a helyszíni bírságot nem fogadja el, az nem emelkedik jogerőre. Ebben az esetben szabálysértési eljárásban a szabálysértési hatóság hoz határozatot, az eset valamennyi körülményét figyelembe véve. Diós mindenesetre leszögezte, hogy a FÖRI sem forgalomtechnikai változtatást, sem ideiglenes autóbuszmegállóhely-kialakítást nem végez.

Kerestük az ügyben a Budapest Közút Zrt.-t is, de ahogy korábban más ügyben, úgy lapzártánkig most sem reagáltak. Kérdéseket küldtünk a BKK-nak is, értesítették-e időben a lakosságot a változásról, illetve mikor kerültek ki a táblák, ám kérdéseinkre a cégtől nem kaptunk választ.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.