Két nap múlva megbénul Budapest legforgalmasabb útja

Szombaton kezdik a Róbert Károly körút felújítását. Irányonként két sáv lesz járható.

MTI
2016. 09. 14. 17:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felújítás ideje alatt irányonként két sáv lesz járható. Az Duna felé vezető, északi oldalon a külső forgalmi sávot és a mellette futó járdát zárják le, azaz csak az ellenkező oldali, déli járdán lehet majd gyalogosan közlekedni. Az északi járdán vezető kerékpárút ideiglenesen megszűnik. A Népfürdő utcai felhajtó és Váci út közötti szakasz Váci út felé vezető oldalán a belső forgalmi sávot zárják le.

A villamosforgalom – néhány hétvége kivételével, amikor a Lehel úti csomópontban a villamospályát is felújítják – zavartalan lesz.

Korábbi tájékoztatás szerint a felújítással egy időben kerékpárút is épül, valamint megújul az Árpád híd pesti felhajtójánál a Népfürdő utcai és Esztergomi úti közúti híd is. Az érintett szakaszon új aszfaltréteget építenek, ahol szükséges, kicserélik a teljes pályaszerkezetet, s átépítik a szegélyeket és a kapubeállókat is.

Az átkelőhelyeket akadálymentessé alakítják át, megújul a közvilágítás, emellett kamerarendszert építenek ki. A buszöblök pályaszerkezetét bazaltbeton burkolatra cserélik, a buszmegállók pedig erősített aszfaltburkolatot kapnak.

Az útpályától zöld sávval elválasztott kerékpárút épül a Róbert Károly körút déli oldalán, a Papp Károly utcától.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.