„Megerősítette a nőiességemet, katartikus csúcsélmény volt, úgy álltam fel a szülés után, mint egy kávé után a sarki cukrászdában. Éreztem, hogy bíznak bennem, hagytak szülni, én voltam a főszereplő” – nyilatkozta portálunknak egy 33 éves budapesti édesanya, akinek lehetősége volt mindenféle beavatkozás nélkül háborítatlanul világra hoznia gyermekét. Sajnos hazánkban még mindig a hasonló szülésélményt átélő édesanyák vannak kisebbségben, egyre több gyermek születik császármetszéssel. Míg 1990-ben 10 százalék körül volt a műtéti beavatkozás aránya, addig ez a szám tavaly elérte a 39-et. A gátmetszések száma is indokolatlanul magas, a hüvelyi szülések 60 százalékánál – az első szülések 90 százalékánál – végeznek ilyen beavatkozást.
„Az orvostudomány picit átesett a ló túlsó oldalára, nem csak akkor végeznek beavatkozást, amikor erre feltétlenül szükség van”
– mondta portálunknak dr. Bálint Balázs, a Gólyafészek Születésközpont nőgyógyásza. Arra a felvetésünkre, hogy a császármetszések indokolatlan számát magyarázza-e az a megközelítés, miszerint a társadalombiztosítás magasabb összeget fizet ilyenkor, azt válaszolta, hogy a műtétes szülésért közel dupla összeg jár, tehát az intézmény valóban jobban jár. Hozzátette ugyanakkor, hogy a császármetszésért kapott pluszpénz egy része el is megy a beavatkozás költségeire, így ez önmagában biztosan nem indokolja a növekedést.
Nem a művi beavatkozások magas száma az egyetlen probléma. A magyar szülészeti ellátás jelenlegi formájában számos kedvezőtlen jelenség van, ami változtatást igényel – nyilatkozta portálunknak dr. Póka Róbert, a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója. Szerinte gond az is, hogy a szülésznők jelentős része nem a szűkebb értelemben vett szakmáját – diplomájuk szerint önállóan vezethetnének szüléseket – gyakorolja, hanem adott ellátó egység egyéb ápolási, ambuláns asszisztensi és adminisztrációs feladatait látja el. Miután pedig arra kényszerülnek, hogy nem a végzettségüknek megfelelő munkát végezzenek, ráadásul meg sem becsülik őket – munkájuk hazánkban megalázóan leértékelt tevékenységnek számít –, egyre többen inkább a magánszférában vagy külföldön helyezkednek el. A munkaerőhiány pedig túlterheltséghez, sietséghez és türelmetlenséghez vezetve az orvosi beavatkozásoknak kedvez.