Nem indít vizsgálatot a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) amiatt, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem közli részletesen: a népszavazási kampányban pontosan mennyi közpénzt költöttek el, és mire. A Péterfalvi Attila vezette szervezet indoklása szerint ugyanis „az a körülmény, hogy a közérdekű adatot kezelő Miniszterelnöki Kabinetiroda csak a kampány lezárása után, az igényelt adatok teljes körének rendelkezésre állását követően teljesíti az adatigénylést – tekintettel az adatok közzétételének rövidesen bekövetkező megvalósulására is –, jelen esetben csekély súlyú jogsérelmet eredményez”.
A NAIH egyébként jelezte a lapunknak küldött válaszban, hogy az információszabadságról szóló törvény alapján mérlegelési jogkörük van, és ez alapján dönthetnének az érdemi vizsgálat megindításáról is, de szerintük jelen esetben ez nem indokolt.
Lapunk azután fordult a hivatalhoz, hogy a Rogán Antal vezette tárca több kérdés után sem árulta el, pontosan mennyi pénzt használnak fel a kampányban, illetve mekkora összeget fizetett ki a kormány az óriásplakátokon megjelentetett hirdetésekre, valamint a televíziós, rádiós és egyéb, a sajtóban megjelent reklámokra. A Miniszterelnöki Kabinetiroda honlapjára kikerült ugyan egy majdnem 3,1 milliárdos keretszerződés, amit Rogán Antal Pasa parki szomszédjának, Csetényi Csabának az érdekeltségeivel kötöttek, ennek részleteit azonban nem hozták nyilvánosságra. Érdekesség, hogy a szerződés „teljesítési végdátuma” augusztus 10., vagyis addig használhatták fel a keretösszeget. Később kiderült, hogy ezt további 800 millió forinttal kiegészítették, ám ez már nem szerepel a tárca szerződései között. A kormányzati tájékoztató kampányra tehát közpénzből összesen 3,9 milliárd körüli összeg mehet el a népszavazásig, október 2-ig.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda, illetve több kormánypárti politikus is azzal érvelt az utóbbi hetekben, hogy mivel a kampány még zajlik, a részletekről a tájékoztató akció végén, a teljesítési igazolások aláírása után számolnak be. Ezt válaszolták lapunknak is. Augusztus közepén többek között Kész Zoltán független képviselő érdeklődését hárították el, aki azt akarta megtudni, mennyiért vásárolt hirdetéseket a kormány júliusban az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2-n, a Habony Árpád-féle Lokálban, illetve a 888.hu-n, a Faktor.hu-n, a Karc FM rádiócsatornán és a Magyar Időkben, tehát a kormánypárti sajtóorgánumokban. Erre azt a választ kapta, hogy az említett hirdetésekre vonatkozó összesített adatbázisa a minisztériumnak nincs.