A rehabilitáció nem egy mosóprogram

Eddig huszonöt fiatal fordult meg az intézményben, a legfiatalabb 13 éves volt.

Az ország minden pontjáról fogadnak fiatalokat. Ennek ellenére ritka a várólista, s a jelentkezők száma elsősorban a nyári szünet után nő meg. A terápia államilag finanszírozott, de felvételhez kötött. A felvételi eljárás során a jelentkezők motivációját mérik fel. Tóth Roland szerint a felnőtt jelentkezőkkel ellentétben a serdülők elsődleges motivációja, hogy bizonyítsanak az édesanyjuk és a családjuk előtt, csak ezután következik a saját gyógyulásuk. Érkeznek ide kamaszok családból és gyermekvédelmi gondoskodásból is. – Persze az eltérő, hogy ki mennyire hajlandó vagy tud együttműködni. Berángatni erőszakkal senkit nem lehet – tette hozzá Tóth Roland.

Miután a fiatal bekerül a részlegre, megkezdődik a rehabilitációja. Eleinte nem hagyhatja el az intézményt, idővel azonban növekszik a mozgástere, egyre több joga van, és egyre fontosabb feladatokat bíznak rá. Az unalom kiiktatása fontos tényező, emiatt ébredéstől elalvásig meg van tervezve a program. A fiatalokkal tizenegy főből álló csapat foglakozik, amelyben van szociális munkás, szociálpedagógus, mentálhigiénés segítő szakember, pszichológus, addiktológiai konzultáns és pedagógus is. Nagy hangsúlyt kapnak a művészetterápiás foglalkozások és a sport. Az ifjúsági részleg csak fiúkat fogad.

Míg a felnőttek rehabilitációjával a nyolcvanas évek óta sokfelé foglalkoznak az országban, addig az ifjúsági rehabi­litáció megteremtésének szükségességét az új pszichoaktív szerek 2010 körüli megjelenése hozta magával. Az ellátás koncepciójának kidolgozását Arany Zoltán addiktológiai konzultáns kezdte el, aki korábban a szegedi pszichiáter, Farkasinszky Terézia után elnevezett ifjúsági drogcentrumot is vezette. A szakember bízik benne, hogy a Szatymazon berendezett részleg nyomán az országban több ponton is létrejöhetnek a jövőben hasonló központok.

– Úgy tűnik, valóban elkezdődött valami. Vannak olyan szolgáltatók (többek közt Debrecenben, Budapesten, Ópusztaszeren), amelyek ugyanúgy, mint korábban mi Szegeden, a semmiből elkezdték felépíteni az ifjúsági rehabilitációs ellátást – mondta lapunknak Arany Zoltán. A probléma kezeléséhez a fiatalokat megcélzó könnyen hozzáférhető szolgáltatásokra, ambulanciákra, az akut ellátást nyújtó osztályokra és az utógondozás megszervezésére is szükség van. Egy-egy fiatal esetén akár egy-másfél vagy még több évre is szükség lehet ahhoz, hogy felkészítsék a teljes rehabilitációra. Ez azt jelenti, hogy el kell vele jutni odáig, hogy változtatni akarjon a helyzetén.

Beszélt arról is, hogy a fiatalok talpra állásában nagyon fontos az érintett családok szerepe. A hozzátartozóknak is meg kell érteniük, hogy a rehabilitációs központ nem valami olyan hely, ahová a drogos fiatalt le lehet adni, aztán fél év múlva, mint a mosógépből a ruhát, tisztán elő lehet húzni. Ugyanez igaz az iskolákra is.

A gyermek vagy kamasz, aki kábítószerhez nyúl, azért csinálja, mert kíváncsi. Pozitív élményt vár és kap is tőle. Viszont akik beleragadnak a drogok világába, rendszerint valamilyen hiányt próbálnak pótolni a szerekkel. Ez esetben a szakember szerint épp annyira lehet őket meggyőzni arról, hogy rossz nekik a drog, mint amennyire egy szerelmes ifjúval el lehet hihetni, a szíve választottja nem illik hozzá.