Aki nem vállalta a vérbíró szerepét, másnap elküldték

A forradalom után ellehetetlenítették azokat, akik hűek maradtak a bírói értékrendhez.

Polt Péter legfőbb ügyész a konferencián a Kúria, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Nemzeti Levéltár, a Veritas Történetkutató Intézet, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) összefogásával két éve elkezdődött kutatásokról szólva elmondta: mérföldkő az igazságszolgáltatás számára, hogy szembenézhet a jogot a jogtalanság szolgálatába állító időszakkal. Emlékezni és emlékeztetni kell arra, hol volt a jog és az igazságérzet, amikor szándékosan félreértették a büntetőjogot, semmibe vették a bírói függetlenséget, a hatalom összekacsintott az igazságszolgáltatással, és az egyetlen cél a könyörtelen megtorlás volt – fogalmazott.

A legfőbb ügyész felidézte, hogy Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter a forradalom után összehívatta a bírákat és az ügyészeket, megkérdezte, ki vállalja a statáriális ítélkezést, és aki nem, azt másnap már elbocsátották.

A rendszerváltás után meginduló társadalmi megbékélés fontos részét alkotják a semmiségi eljárások, mert általuk ítéletben is kimondható, hogy a jogállamisággal ellentétesek voltak az 1956 utáni megtorló perek – hívta fel a figyelmet Polt Péter.

Ma is példamutató a diktatúrával szembeszegülő bírák kiállása az 1956-os forradalom utáni megtorlás időszakában – mondta Darák Péter, a Kúria elnöke.

A Kúria épületében márványtábla őrzi annak a 23 legfelsőbb bírósági bírónak a nevét, akit az 1956-os forradalom után távolítottak el, és így nem vett részt a statáriális ítélkezésben. Vannak köztük, akik a klasszikus bírói értékrend nevében utasították el a vérbíró szerepét, mások az 1950-es évek első felében törvénysértő, súlyos ítéleteket hoztak, de 1956 megérlelte bennük az elhatározást, hogy ilyesmiben többet nem vesznek részt. De még a fiatal, népi káderek között is voltak olyanok, aki képesek voltak ellenállni a párt és a bírósági vezetők utasításainak – idézte fel a főbíró.

A dokumentumokból érezhető a hatalom könyörtelen szorítása, hogy milyen egzisztenciális kiszolgáltatottságban kellett életre szóló döntést hoznia minden legfelsőbb bírósági bírónak. Aki maradt, annak részt kellett vennie a törvénysértő statáriális ítélkezésben akkor is, ha polgári bíró volt. A hatalom kikényszerítette, hogy mindenki szem legyen a láncban – emlékeztetett.

Azoknak a bíróknak, akik részt vettek a statáriális ítélkezésben, jobbára töretlenül felfelé ívelő karrier jutott. Akik viszont a hatalom elvárásaival szemben is hűek maradtak hivatásuk alapvető értékeihez, azok jobbára egy életre a társadalom peremére kerültek. Már ahhoz is szerencse kellett, hogy valaki tíz-tizenöt évvel később vállalati jogtanácsosként visszatérhessen szakmájához – jegyezte meg.

A bírói értékrend csúcsán az ilyen példamutató magatartás áll, mely nem alkuszik meg a hatalommal, egzisztenciális fenyegetettségben is hű marad hivatása elemi normáihoz. Az 1956 utáni események azt is jelzik, milyen veszélyekkel jár, ha egy bírói szervezetet kívülről megfogalmazott elvárások szerint vezetnek – szögezte le a Kúria elnöke.

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke elmondta: a két éve megindult kutatássorozat célja, hogy méltó módon tisztelegjen az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás áldozatainak emléke előtt, bemutassa a diktatúra örökségét, és őszintén szembenézzen a múlttal.

Az egyik, 1956 arcai elnevezésű kutatási program célja, hogy bemutassa a forradalom és szabadságharc ismert és kevéssé ismert résztvevőit, érzékeltesse, milyen különböző életúttal, politikai meggyőződéssel rendelkező emberek találkoztak és fogtak össze a forradalomban, utána pedig miként ágaztak szét ismét ezek a sorsok.

A megtorlás arcai című projekt keretében feldolgozzák annak a csaknem száz ügyésznek, bírónak az esetenként nagyon magasra ívelő karrierjét, aki közreműködött a forradalom utáni 225 halálos ítélet meghozatalában. Rövid szakmai életpályájuk november 4-éhez kapcsolódóan kerül fel a NEB honlapjára.

A megtorlásban szerzett „érdemek” néhány évig még sűrűn visszaköszönnek a személyi anyagokban, kitüntetések, pénzjutalmak alapját képezik, a 1960-as évektől azonban egyre inkább kikopnak az önéletrajzokból, a hivatali minősítésekből – említette a szervezet elnöke.

A kutatások harmadik iránya egy, az 1956-os forradalom utáni megtorlásokkal kapcsolatos perkataszter elkészítése. A Magyar Nemzeti Levéltárban Mikó Zsuzsanna főigazgató vezetésével a vidéki pereket dolgozzák fel szisztematikusan. A forradalom után mintegy 26 ezer ember ellen indult eljárás a kifejezetten politikai indíttatású állam elleni bűncselekmények vádjával, de főként vidéken még sok olyan ügy lehet, amelyben köztörvényes bűncselekmény címén valójában a forradalomban való részvételt torolta meg a kommunista hatalom – jelezte.

Az 1956 utáni megtorlás célja a társadalom általános kriminalizálása volt, ráadásul egész családokat érintett, hiszen az ítéletek gyakran teljes vagyonelkobzással is jártak. Az igazságszolgáltatás ebben a fegyelmező, megtorló gépezetben az állambiztonság és a rendvédelem munkájára támaszkodva végezte el a párt által kijelölt penzumot. A NEB kutatásai a megtorlás teljes rendszerének széles körű feltárására irányulnak – mondta Földváryné Kiss Réka.

Arra a kérdésre, hogy él-e még valaki az 1956-os forradalom utáni vérbírók, ügyészek közül, a NEB elnöke úgy fogalmazott: nem ez a kutatás fő iránya, de tudomása szerint valószínűleg még igen.