Kudarcaink miatt szeretjük máig Kádár Jánost

A hamis nosztalgiának a rendszerváltás negatív megítélése az oka.

„Ma Magyarországon a magyar választópolgárokat megkérdezve, elsöprő többségben vannak azok, akik Kádár Jánost és életművét az ország dicsőségfalára írják” – mondta kedden a parlamentben Lázár János a jobbikos Mirkóczki Ádám kérdésére. A kancelláriaminiszter szavai azért is tűnnek furcsának, mert pártja volt az egyik első ellenzéki erő a rendszerváltás hajnalán Magyarországon, és a Fidesz alapítói éppen a Kádár-rendszerrel szemben határozták meg magukat.

Lázár szerint ehhez képest a rendszerváltás után 26 évvel is „magas azoknak az aránya, akik Szent István, Mátyás király mellett kimagasló történelmi személyiségnek tartják azt az embert, aki legalább 400 ember meggyilkoltatását saját maga rendelte el, és több tízezer ember bebörtönzéséért felelős”. Kérdés, mi az oka ennek, főleg, hogy mostanra már számos mű, történészi munka foglalkozott a korszakkal. Persze korántsem elég. (Szőnyei Tamás „Nyilvántartottak” című könyve például nagy siker volt, a mű ugyan alapvetően azt taglalja, a kádári állambiztonság hogyan „kezelte” a rendszerváltás előtti könnyűzene világát, de például azt is megtudhatjuk belőle, hogy elég volt egy házibulin elsütött politikai tartalmú vicc, hogy az ember a III/III látókörébe kerüljön, és akár az egyetemről is eltiltsák.)

Kádár János rendszeréről ma már elég sokat lehet tudni, persze akkor, amikor hatalomban volt, sokkal kevesebbet, de azt például akkor és most is, hogy Kádár János nem lopott, míg a mai hatalom igen: akár ez is lehet egy oka annak, hogy főleg a negyvenévesnél idősebbek máig erős nosztalgiát érezhetnek az akkori időszak iránt – mondta a Magyar Nemzet Online-nak Ungváry Krisztián. A történész szerint a mélyebb ok az lehet, hogy a magyar társadalom nagy része alapvetően kudarcként élte meg a rendszerváltást, és ezért minden pozitívnak tűnhet, ami ezt megelőzően történt. „A szabadság, az emberi jogok kérdése, a demokrácia ügye az akkor élők kilencven százalékának ingerküszöbét nem érte el, ezzel is szembe kell néznünk” – fogalmazott Ungváry Krisztián, hozzátéve, hogy „a szabadság iránti igényhez szükség van egy bizonyos jólétre, és ezt a Kádár-korszak idején a magyar társadalom soha nem tapasztalta meg: ahhoz például, hogy igényem legyen külföldi napilapok olvasására, kell hogy tudjak idegen nyelveket, de a magyar népesség túlnyomó része nyilván semmilyen idegen nyelven nem beszélt”.

Aki számára ez nem volt fontos, és csak úgy emlékszik vissza arra az időszakra, mint amikor biztosabb volt a megélhetése, mint az 1990 utáni időszakban, nyilván nosztalgiát érez – mondta.

Az éppen Németországban tartózkodó történészt arról is megkérdeztük, milyennek látja Kádár János, a Kádár-rendszer német megítélését. Ungváry Krisztián szerint a német történészek körében Kádár megítélése ugyanolyan, mint magyar kollégáik szemében, egyébként pedig „számos német nyelvű publikáció jelent meg a témában, így akit itt érdekel a Kádár-rendszer természete, bőven találhat hozzá irodalmat. A történész úgy véli, a rendszeresen a Balatonnál nyaralók, nyugati rokonaikkal itt találkozók (vagyis alapvetően az egykori „NDK-sok”) körében élhet bizonyos nosztalgia az akkori időszakkal kapcsolatban, de ezt nem kötik Kádár János személyéhez, az egykori kommunista pártfőtitkárt ma alapvetően nem ismerik Németországban a történész szakmán kívül.

Romsics Ignác egy korábban a Kisalföldnek adott interjújában azt mondta, Kádár Jánost nem azért fogadták el, mert kommunista volt, hanem éppen rendszerének azon vonásai miatt, amik megkülönböztették a megelőző Rákosi-korszaktól és a környező országokban uralkodó állapotoktól. Vagyis azért, mert mindkettőhöz képest Kádár rendszere „puhább” volt, „zárójelbe tette a kommunista dogmákat” – ahogy Romsics Ignác fogalmazott.

Érdekes, hogy Romsics Ignác is a hétköznapi életviszonyokat helyezi érvelése középpontjába a kádári nosztalgiát illetően, ő azt mondja, éppen azok számára, akik ma nehezebben élnek, mint korábban, számít sokat az, hogy régen „jobb volt”, és a demokrácia zárójelbe kerül.

Kádár János személyével máig nem nagyon tud mit kezdeni a magyar baloldal sem, Gyurcsány Ferencnek még miniszterelnökként volt ugyan egy kísérlete, hogy Kádárral szemben Nagy Imrét állítsa az MSZP emlékezetének középpontjába, a próbálkozást nyugodtan nevezhetjük hamvába holtnak, a közeg enyhén szólva nem volt vevő rá.

Igaz, a jelenség valószínűleg erősen generációs alapú. A Nemzeti Örökség Intézete 2013-as felmérése szerint ugyanis Kádár János a mai 18-30 éves korosztály szemében már alapvetően negatív figura, neve rögtön a legrosszabb megítéléssel rendelkező Rákosi Mátyás után következett a listán.