Teljes gőzzel beindult a kormányzati gépezet, amikor 2014 végén Komáromban bezárt a Nokia helyi gyára, és ezzel eltűnt az ipari park legnagyobb szereplője – írta meg a Direkt36 oknyomozása alapján a 444.
Felidézték, hogy Szijjártó Péter jelenlegi külgazdasági miniszter még a gyár bezárása előtt – akkor még államtitkárként – utasította a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezetőit, hogy gyorsítsák fel a tárgyalásokat azokkal a cégekkel, amelyek Komáromban terveznek beruházást indítani. Két nagy beruházás azóta meg is valósult, és uniós támogatásból a város is fejleszteni kezdte a parkot, hogy még vonzóbb legyen a befektetni kívánó cégeknek.
Néhány hónapja aztán ennek az ipari parknak az egyik értékes ingatlanában szerzett többségi tulajdonrészt a miniszterelnök veje, Tiborcz István is. Az még nem világos, hogy Tiborczék miként fogják hasznosítani ezt a hatalmas (3,7 hektáros telken álló 13 ezer négyzetméteres üzemből álló) telephelyet, de a város vezetése nemrég még úgy számolt, hogy ezt az ingatlant fogja használni egy dél-koreai autóipari cég (Woory Industries), amely a magyar kormány csábítására érkezne az országba.
Tiborcz István augusztusban jelent meg többségi tulajdonosként a győri milliárdos, Paár Attila WHB Ingatlan Kft. nevű cégében. Tiborcz a 166 millió forintos törzstőkéjű cég tulajdonrészének 75 százalékát vásárolta meg tőle. A cégiratokból nem derül ki, hogy a miniszterelnök veje mennyit fizetett az üzletrészért, de ezzel hozzá került a cég idén vásárolt értékes komáromi ingatlanának a többsége is.
A WHB Ingatlan márciusban vette meg a komáromi ipari park egyik régóta elhagyott üzemét. A WHB Ingatlan ügyvezetője, Tóth Csaba titoktartási kötelezettségükre hivatkozva nem árult el további részleteket az ingatlanvásárlásról, így azt sem, hogy pontosan mennyit fizettek érte. A korábbi tulajdonos, a Perlos nemzetközi cég tavalyi évzáró mérlegében az ingatlan 3,28 millió eurós értékkel szerepelt, ami akkori árfolyammal számolva 1,027 milliárd forintnak felel meg. A cég egyik munkatársa megerősítette a Direkt36-nak, hogy ez volt az ingatlan könyv szerinti értéke, és azt mondta, hogy „körülbelül ennyiért is adtuk el”.