Rendőri kísérettel jártunk a bugaci madárzónában

Újra terjed a madárinfluenza Magyarországon. Emberre elvileg nem veszélyes.

Masszív épületben működik a gazdakör Kiskunfélegyháza tanyavilágában, a „tizenegyedik kerületben”. Süvítenek az autók a pusztába vájt úton, bent pedig négy-öt asszony sikálja a berendezést. Járókövet, padokat, asztalokat, falon függő fotókat. Nem a madárinfluenza-járvány miatt: óvodabáljuk volt a környékieknek, s maradt utána némi takarítanivaló.

– Madárinfluenza? Na, ne vicceljen már! Az csak Bugacon van. S az ide még majdnem tíz kilométer! Majd látják a szántóföldek szélén a figyelmeztető táblákat, s van, ahol az erdő mélyén is kifeszítettek határt jelző szalagokat. Onnantól kezdődik a madárzóna – világosít fel minket egy elénk siető asszony.

Felháborodik a gondolaton is, hogy a betegséget terjesztő vándormadarak eddig hozhatják a járványt, ugyanis az urával épp hatszáz libát várnak. A szárnyasok tömésére szerződtek az Áfésszal, mint az itt élő emberek java része. Az állatorvos engedélyezte is ezt nekik. Sosem foglalkoztak még libatöméssel, de mivel mindenki ezt csinálja, belevágtak a vállalkozásba.

Odakint a novemberi napsütésben Zsigulik, régi Skodák húznak el az úton, mustársárga Robur fuvaroz munkásokat valamerre. Nem gazdag vidék ez. Szárnyasok tartásából, töméséből, földből él errefelé minden második ember. Akit érint, s vállalkozóként, őstermelőként tartott jószágait le kell vágnia, föl kell számolnia, azt egy időre a földhöz vágja a mostani madárinfluenza-vész. Kap érte állami kártérítést, csak még nem tudni, mennyit. Viszont a történelmi emlékezet szerint olyan még sohasem történt, hogy hasonló esetben a paraszt, a gazdálkodó, az iparos járt volna jól.

Napról napra változott a helyzet. Először három megyében rendelte el az országos főállatorvos a baromfi zártan tartását: arra kötelezte a gazdákat, hogy az állatokat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák. Minderre azért van szükség, hogy csökkenjen a vadon élő madarakkal érintkezés lehetősége. A madárinfluenza már két hónapja felütötte a fejét Európában, és a fertőzés veszélye 2017 tavaszáig tart még. Itt, Bács-Kiskun megyében Bugacon, Kisszálláson és Kelebiában bukkantak a kór nyomára. Korábban pedig egy tótkomlósi pulykaállományt és egy kiskunmajsai kacsatartó telepet kellett felszámolni.

Bugac főutcáján a villanyoszlopokon, hirdetőtáblákon fehér papirost lobogtat a szél. „Értesítjük a baromfitartókat, hogy Bugacon madárinfluenza-járvány tört ki. A járvány miatt védőintézkedésként az országos főállatorvos döntése alapján a baromfiállományok megsemmisítésre kerülnek állami kártérítés mellett annak érdekében, hogy a járvány ne terjedjen tovább. A madárinfluenza emberre nem veszélyes, ezért a háznál tartott baromfi levágható és fogyasztható a megsemmisítési intézkedés foganatosításáig!”

A háznál tartott baromfikat Bugacon csütörtökig (november 24-ig) kötelező levágni. Azaz be vele a mélyhűtőbe vagy a fazékba, a sütőbe. Bugaci borsós betyár (sertés helyett csirkéből), bugaci rakott darált húsból (lehet csirkéből is), bugaci töltött csirke, nyárson sült bugaci csirke olvasztott zsírral csepegtetve – csak néhány recept a világhálóról, amely arról tanúskodik, hogy Bugac nemcsak az ősborókással, a pusztai romantikával, a Kurultajjal van jelen a köztudatban, hanem ételkülönlegességeivel is.

A település megszokott hétköznapi képét mutatja. Boltba, postára igyekeznek az emberek. Aki a madárinfluenzáról többet is szeretne tudni, az az önkormányzat hirdetőtáblájánál átlapozhatja a megyei kormányhivatal megfigyelési körzet kijelöléséről, illetve a védőkörzet kijelöléséről szóló határozatait. Egyébként ezekből kiderül, hogy a gazdáknak, az állattartóknak a következő dolgokra kell(ene) figyelniük: baj lehet, ha az állomány takarmány- és vízfelvétel-csökkenése meghaladja a húsz százalékot, ha a tojástermelés tartósan visszaesik, és ha az állatok elhullási aránya egy hét alatt meghaladja a három százalékot. Továbbá „bárminemű, a madárinfluenzára utaló klinikai tünetet vagy kórbonctani elváltozást” tapasztalnak, jelentsék a hatósági állatorvosnak.

Bugacon egyetlenegy emberrel sem találkoztunk, aki tudta volna, hogy melyek a madárinfluenza „klinikai tünetei”. Csak az interneten kutakodva derül ki, hogy idegrendszeri szimptómák, esetleg a légúti fertőzéséhez hasonlók jelentkezhetnek, amelyek orrfolyással járnak. És az elhullott állatok taraja, lába ellilul, elkékül.

Legutóbb 2006-ban volt világméretű madárinfluenza. Akkor az emberre is veszélyes H1N1 törzset mutatták ki a szakemberek. A mostani a kormányzati kommunikáció szerint ennek a mutánsa, a H5N8. Nem jelent veszélyt az emberre, eddig sehol nem okozott megbetegedést.

Hosszas kérdezősködés után eljutunk egy helyi vállalkozó erdő mélyén található állattartó telepére. Éppen történik nála valami. Az állatorvos fehér védőruhában áll az ingatlan bejárata előtt, két rendőr – közrefogva a megszeppent, vékony tulajdonost, B.-t – segíti a munkáját. Az állatorvos rendkívül erőteljesen próbál elhajtani minket. Később a két rendőr tessékel ki minket az erdőből.

– Miért? – kérdezem.

– Mert ez magánterület.

– Az erdei út a másik, nem ide tartozó ingatlannal? A volt kisvasút a még fel nem szedett sínekkel is?

– Igen.

– Nincs jelölve, de akkor kérünk engedélyt az úrtól – intek a tulaj felé.

– Nem mennek oda! Ő kérte, hogy küldjük el magukat innen – hangzik a válasz.

Itt, a falu utolsó utcáján, egy portáról ekkor élő szárnyasokkal teli teherautó hajt ki, s elviharzik. Amikor kollégám fényképeket készít róla, valahonnét egy civil ruhás ember hajt autójával elénk, s kérdőre von minket. Azt állítja, hogy ő csak egy helybéli, aki bizalmatlan a fényképezgető idegenek láttán. Rövid idő múlva a faluban egy rendőrautó szegődik a nyomunkba. Ha megállunk, tisztes távolban megáll az is. De van, amikor elhajt mellettünk, és nagyon lassan poroszkál tovább, később leparkol. Előfordul, hogy eltűnik, de percek múlva más irányból közelít felénk. Akár a kacsamadár násztánca.

Madárinfluenzáról, de akár arról, hogy hány csirketenyésztőt, csirkét tartó helyi lakost érint a zárlat és a leölési kényszer, nem nyilatkozik Bugac polgármestere. Titkárnője az országos főállatorvoshoz irányít minket. Bár több környékbeli állatorvost is felhívunk telefonon, és kiderül, hogy aznap sok teendőjük lesz madárinfluenza-ügyben, az országos főállatorvos engedélye nélkül nem állhatnak szóba velünk. 

Végül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal válaszol kérdéseinkre. Az utóbbi napokban Bugacon két nagyobb gazdaságot is felszámoltak, így a településen 14 ezer kacsát és libát kellett leölni. Bugac, Kisszállás, Kelebia, Tótkomlós és Kiskunmajsa településeken kívül a Csongrád megyei Forráskúton és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Öcsödön is madárinfluenzát találtak egy kacsa-, illetve egy libatartó gazdaságban. E gazdaságok körül a védő- és megfigyelési körzeteket felállították.

Az állategészségügyi hatóság egyébként általában speciális leölő gépjárműveket visz a helyszínre, és a helyszínen végzi el a munkát, amelyhez gyors hatású gázkeveréket használ. Kisebb létszámú állományok esetében alkalmazható az egyedi eutanáziainjekciós készítmény beadása.

Arra a kérdésre, hogy miért vannak fehér védőruhában az állatorvosok, a következő választ kaptuk: „Az állatorvosok egyszer használatos járványvédelmi védőöltözékben végzik a munkát az egyes gazdaságokban, hogy megelőzzék a kórokozók esetleges továbbhurcolását. A járványvédelmi védőöltözék (ruha, kesztyű, lábzsák, maszk) jellemzően fehér, de létezik belőle sötét színű is, a lényeg, hogy egyszer használják, és a telepről a vírus az öltözéken, a cipőtalpon, a kézen stb. keresztül ne kerülhessen át más telepre.”

Arra a kérdésre, hogy nagyobb tömegű állomány elpusztításához miért szükséges rendőri erők felvonultatása, azt a választ kaptuk, a nagyobb állományok ártalmatlanítása jelentős munkaerőt igényel, és jelentős technikai feltétel megteremtését teszi szükségessé. A rendőri erők a logisztikai feltételek hatékonyságát tudják növelni akár az útvonal, a személyek, az eszközök mozgásának, akár a munkaterület céljára szolgáló területnek a biztosításával.

Az egyik bugaci portánál tizenöt csirkét terveznek levágni délután. Az asszony, özvegy Bajnócziné nem érti, ha a csirkék emberi fogyasztásra alkalmasak, akkor miért kell levágni most hirtelen mindet. Éppen ezért besétált az önkormányzathoz feltenni a kérdéseit, de ott a miértekről nem tudott senki semmit. 

– Hát akkor felrakjuk a vizet forrni, kicsit megborotválom a nyakukat, aztán elvágom mindet – mondja az asszony. Élettársa, Holenkár Mátyás a kopasztásban segít neki.

Megtörtént az első nyakelvágás. Folyik a sűrű vér a földre.

A „Megbetegítheti-e a madárinfluenza vírusa az embert?” kérdésre az alábbi válasz olvasható jelenleg is a vonatkozó internetes portálon:

Általánosságban az a tapasztalat, hogy az állatok influenzavírusai közvetlenül nem ragadnak át az emberre, és fordítva sem. Extrém körülmények között, például ha valaki folyamatosan és nagy mennyiségben lélegzi be a madárinfluenza vírusát (is) tartalmazó port, akkor kivételesen előfordulhat az, hogy emberben közvetlenül a madárinfluenza vírusa okoz megbetegedést. Az Ázsiában észlelt emberi, de madárinfluenza vírusa által okozott megbetegedések azok között jelentkeztek, akik a madarakkal nap mint nap, „hivatásszerűen” foglalkoztak, és a munkavégzés során egyéni védőmaszkot nem használtak.

###HIRDETES2###