Schiffer: „Nem érdekel a népszerűségi helyzet”

Az LMP volt elnöke kitart amellett, hogy a DK „ÁVH-s szellemi elődeit” követi az egyik új alkotmánybíró kapcsán.

Katona Mariann
2016. 11. 28. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Megérte a Fidesszel együtt szavazni? – kérdeztük Schiffer Andrást, az LMP volt társelnökét, miután a kormánypártokkal együtt jelöltek és választottak meg négy új alkotmánybírót a parlamentben. – Az egész ellenzék nekiesett az LMP-nek.
– Az LMP számára már a parlamentbe kerüléskor teljesen egyértelmű volt, hogy fontos döntési helyzetekben soha nem azzal fogunk foglalkozni, hogy a politikai ellenfelek hogyan reagálnak, vagy kivel szavazunk együtt. Mindig azt nézte az LMP 2010 óta, hogy a konkrét kérdésben mi a párt elveiből következő helyes döntés, mi jó az országnak. Most is ez történt. Nagyjából ott van vége egy pártnak, ha attól kezdi függővé tenni a politikáját, hogy külső szereplők, politikai ellenfelek, riválisok mit fognak szólni. Ezt látjuk most az MSZP esetében.

– Nem gondolja, hogy éppen az önök által is sokat bírált kormánynak kedveztek ezzel a helyzettel? Az ellenzék megint egymással van elfoglalva, ők pedig – ahogy mondani szokták – hátradőlhetnek, és kérhetnek egy kávét.
– Én jelen pillanatban, miután sem képviselő, sem a pártban semmilyen tisztségviselő nem vagyok, a pillanatnyi népszerűségi helyzettel egyáltalán nem foglalkozom. Egy dolog érdekel: meg vagyok arról győződve, hogy a 11 fősre csökkent Alkotmánybíróság pótlása a magyar demokrácia érdekeit szolgálja. Jogos a kérdés, hogy Orbán Viktor ebbe miért ment bele, hiszen bőven meglenne ő a 11 fős testülettel is, sőt Alkotmánybíróság nélkül is. De nem szabad elfejteni, hogy a fideszesek nem véletlenül jegelték hónapokon keresztül a témát, és nem véletlenül nem ment bele az LMP bármilyen megállapodásba.

– Mire lehet számítani az új bíráktól? Hadházy Ákos korábban azt mondta, hogy az eddigi tizenegy bíróból négyről lehet azt mondani, hogy függetlenül hozza a döntéseit, a többi hét inkább kerüli a konfliktust a kormánnyal.
– Ez picit bonyolultabb annál, mint hogy ilyen fix arányokról lehessen beszélni. De okkal gondolhatjuk, hogy a mostani helyzet reménnyel kecsegtet. A most megválasztott bírák közül három elkötelezetten jogállampárti, pluralista hatalomfelfogást követ, és a negyedikről sem lehet mondani, hogy elkötelezetten abszolutista lenne. Meg vagyok győződve róla, hogy a négy új alkotmánybíró megválasztása nélkül a következő két évben maradandóan csorbulnának az alapvető szabadságjogok, és maradandóan szűkülne az átláthatóság, ami pedig alapvető fegyver a korrupció­val szemben. Ez forgott kockán, és ezt a tétet kellett mérlegelnie az LMP-nek.

– Többen vitatkoznak önnel, a legkomolyabb csörtéje a Demokratikus Koalícióban politizáló Varju Lászlóval volt, neki például azt mondta, hogy „azt csinálják, mint az ÁVH-s szellemi elődiek az ötvenes években”. Komolyan gondolta, vagy csak a vita hevében jött ez?
– Teljesen tudatosan voltam a Parlamentben aznap, hiszen ezt a megállapodást én hoztam tető alá még a mandátumom alatt, de azt már egy kicsit bánom, hogy betoppantam a sajtóterembe, és beleálltam az ott zajló vitába. Az egy dolog, hogy vitahelyzetben az emberben nyilván az indulat is munkál, de amit mondtam, azt természetesen vállalom. Egyszerűen gazemberség, amit DK művelt Schanda Balázzsal szemben. Schanda Balázs még 2013-ban írt egy cikket arról, hogy zéró toleranciát és a világi jognál szigorúbb fellépést követel a katolikus egyházon belül a pedofíliával szemben, de egyébként szerinte nincs bizonyíték arra, hogy a katolikus papok között nagyobb arányban fordulnának elő pedofilok, mint más, gyerekekkel foglalkozó szakmákban. Erre nem lehet azt mondani, hogy a pedofíliát relativizálná. A DK arra ragadtatta magát, hogy a pedofília vádját segítségül hívva, a katolikus egyházzal kapcsolatos negatív előítéleteket felhasználva próbál zsigeri indulatokra apellálni. Ilyet utoljára a katolikus egyházzal kapcsolatban az ötvenes években láttunk, és ez a manipuláció szerkezetében nem különbözik a burkolt antiszemitizmustól.

– Távolabbról szemlélve mit gondol, az LMP boldogul? Csak mert a támogatottságukon ez nem igazán látszik
– Amikor visszavonultam, világossá tettem, hogy a következő két évben az LMP politikájáról semmiféle nyilatkozatot nem szeretnék tenni. Az alkotmánybíró-választás kivételes helyzet volt számomra, a képviselői megbízatásom lezárásához tartozott. Ami a konkrét ügy és a párt népszerűségének összefüggését illeti: ha valami nagy érték a mai politikai életben, az a következetesség. Az LMP ezzel a lépésével is bizonyította, hogy következetesen ragaszkodik a saját értékeihez. Kimondottan büszke vagyok az utódomra, az öt parlamenti képviselőre és a párt vezetésére, hogy számolva a várható pocskondiázással, kitartottak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.