Mire jó az ecetes zokni? Az orvos válaszol

Ideje megszabadulni a középkori babonáktól. Már az óvodában el kellene kezdeni az egészségügyi oktatást.

A borostyánnyaklánc szintén klasszikus példája a téves közhiedelmeknek. A szülők ezt azért akasztják a gyerekük nyakába, hogy fájdalom nélkül essen át a fogzáson. Csakhogy a láncok nem borostyánból készülnek, hanem szinte kivétel nélkül szintetikus hamisítványok. Persze hatásuk akkor sem lenne, ha valódi borostyánból lennének. Novák Hunor beszámol olyan esetről is, amikor a gyerek nyakát már véraláfutásosra szorította egy ilyen nyaklánc, de a szülők még ekkor sem akarták eltávolítani.

Az is megesett, hogy egy kisgyermeknek elmaradott fejlődés, kóros soványság miatt kellett volna vizsgálatokra járnia, de egy idő után a szülei felhagytak az orvos látogatásával. A gyerek egy évvel később borzasztó állapotban került kórházba. Az édesanya később bevallotta, hogy a szükséges vizsgálatok helyett biorezonanciára hordta a gyerekét egy természetgyógyászhoz. Ez az eset szerencsére nem végződött tragédiával, de az elmúlt években többször is előfordult, hogy a kisgyermek életével fizetett a szülők tájékozatlanságáért.

Az orvos a problémát abban látja, hogy az emberek nagy része egyáltalán nem érti, hogyan működik a teste. Erről nemrég egy felmérés is készült, és az derült ki, hogy többségünknek nehézséget jelent az egészséggel kapcsolatos információk megtalálása és megértése, illetve annak megítélése, hogy a média által tálalt hírek megbízhatóak-e.

– Úgy gondolom, ebben nekünk is nagy felelősségünk van, sokan ugyanis azért fordulnak el a hagyományos orvoslástól, mert a szakemberek nem kommunikálnak megfelelően. Nem egyenrangú félként kezelik a pácienseket, indokolatlanul használnak például latin kifejezéseket. Ez azért probléma, mert a világ kinyílt, ma már nem a háziorvos az egyetlen elérhető forrás. Az emberek nagyon könnyen gyűjtenek egészségügyi tanácsokat máshonnan is – emeli ki Novák Hunor, aki emiatt gondolja úgy, hogy az orvosoknak amellett, hogy közérthetően kell beszélniük, használniuk kell a modern kommunikációs csatornákat, közösségi portálokat, valamilyen szinten még a bulvármédiát is. Ha ugyanis ezt nem teszik meg, akkor ezeken a csatornákon más információk fognak özönleni az emberek felé. Emellett az iskolai tananyagokba is jobban bele kellene csempészni az egészségügyi ismereteket.

A betegek tájékozatlansága, fogalmazásbeli nehézsége a neurológusok munkáját különösen nehézzé teszi, ott ugyanis végképp egy panasz pontos leírásán állhat vagy bukhat már maga a diagnózis is.

– A mi területünk egyfajta végállomás: a betegek nem ritkán akkor kerülnek hozzánk, amikor más szakorvosok már nem tudnak mit kezdeni a panaszaikkal – mondja Buda Botond neurológus főorvos.

– A betegek a rosszullét, a szédülés, a zsibbadás vagy éppen a fájdalom fogalmát sokszor nem akarják, vagy nem tudják pontosítani, emellett az időhiányban szenvedő orvos sem mindig kényszeríti ki ezt a pontosítást aprólékos „keresztkérdésekkel”. Nem mindegy például, hogy valakinek inkább a kisujj felőli néhány ujja, vagy a hüvelyk felőli ujja zsibbad. A beteg ezt gyakran meg sem figyeli, konokul ragaszkodik ahhoz a megfogalmazáshoz, hogy az egész keze bizsereg. Önmagában azzal is nehéz mit kezdeni, hogy a páciens szédül, ugyanis ezzel a szóval számos egymástól alapjaiban különböző érzést lehet körülírni – magyarázza a neurológus. Hozzáteszi: ahhoz, hogy jó irányba lehessen elindulni, tudni kell például, hogy a szédülés forgó jellegű-e. Esetleg inkább olyan, mintha a beteg egy csónakban ülne és ringatózna, esetleg azt érzi, mintha részeg volna vagy másnapos. Vagy olyan, mintha a lift lódulna meg vele fölfele vagy lefele.

Ezek mind különböző érzések, melyek más-más betegség irányába terelhetik az orvos gyanúját. Ha viszont a beteg mindezt nem tudja egyszerű szavakkal megfogalmazva körülírni, akkor az egyébként is időhiánytól szenvedő orvosok csak nagy sokára tudják felállítani a pontos diagnózist. Ráadásul a neurológia hiányszakma, ahogy Buda doktor fogalmaz: aki él is mozog, már külföldön dolgozik. Pedig a kikérdezés ezen a szakterületen kulcskérdés, hiszen már a példaként felhozott egyszerű szédülés is jelezhet agyalapi verőeres keringészavart, de utalhat az egyensúlyozó ideg vírusos gyulladására, kardiológiai problémára, vagy éppen valamilyen pszichiátriai kórképre is – csak hogy néhány példát kiemeljünk.

Az egészségügyi ismeretek hiánya nem csak azért gond, mert a betegek sokszor már a panaszokat sem tudják megfogalmazni, hanem amiatt is, mert könnyen elhisznek valótlanságokat. Például eleve úgy mennek a rendelőkbe, hogy előtte már hetekig internetes oldalakon olvasgatnak, tüneteik alapján gyakorlatilag fölállítják betegségük diagnózisát. Ennek a következménye viszont gyakran az, hogy már a panaszokat is az olvasmányok alapján írják le, a vélt betegség tüneteit felnagyítják, az egyéb problémákat meg sem említik. Ezáltal pedig akaratlanul is félretájékoztatják az orvost.

Hasonló problémákkal szembesül Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki háziorvosként és mentőorvosként is dolgozik. Ő a gondok okát a képzési rendszerben látja, abban, hogy használható egészségügyi ismereteket gyakorlatilag sehol nem tanítanak. – Komoly probléma, hogy itthon még mindig nem szerepel az alaptantervben az egészségügyi ismeretek oktatása – mondja, majd hozzáteszi, hogy alig képzünk egészségtantanárokat, egyedül a Pécsi Tudományegyetemre jelentkezhet az, aki ilyesmit szeretne hallgatni.

Mivel Éger István 14 éve elnöke a kamarának, megtapasztalta, milyen volt az, amikor az egészségügynek külön minisztériuma volt. Akkoriban az egészségügyi tárca az oktatásira mutogatott, az pedig vissza. Amikor 2010-ben létrehozták a jelenlegi kormányzati struktúrát, az oktatás és az egészségügy egy fedél alá került, de ennek az orvosok semmilyen hasznát nem látják.

– A jelenlegi helyzetre tökéletesen igaz az a mondás, mely szerint közös lónak túros a háta. Abból ugyanis csak a baj van, hogy nincs külön tárcánk. Az államtitkárságok önálló várként működnek, nincs köztük párbeszéd, senki nem kényszeríti őket arra, hogy egy asztalhoz üljenek, és átbeszéljék a fontos ügyeket. Például azt, hogy mekkora ára van annak, hogy Magyarországon nincs egészségtan-oktatás – hangsúlyozza Éger István. Példaként fölhozza, hogy tőlünk nyugatabbra 6-8 éves gyerekek tudják, hogy ha meggyullad társuk ruhája, akkor fűbe vagy homokba kell őt hempergetni. Ezt már óvodában tanulják, az udvaron hempergetik egymást játékból. Innentől kezdve ez evidens számukra, ha pedig ilyen jellegű baleset történik, az kisebb eséllyel végződik tragédiával. Efféle oktatásokat más jellegű elsősegélynyújtásról, lázcsillapításról, diétákról is lehetne tartani. Mindennek 20 éves távlatban forintmilliárdokban mérhető egészséggazdasági haszna volna.