Nem vállalja tovább Tiffán Zsolt a Fidesz szigetvári választókerületének politikai vezetését, és a jövőre esedékes országgyűlési választáson sem kíván elindulni képviselőjelöltként – írta hétfő délután megjelent cikkében Fidesz-közeli forrásokra hivatkozva a Pécsi Újság.hu. Az MTI által szemlézett cikk kitért arra is, hogy a Fideszen belül kialakult gyakorlat szerint a párt általában a választókerületek elnökeit indítja a választásokon.
A baranyai 4-es választókerület egyéni mandátumára pályázó lehetséges Fidesz-jelöltek egyike Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke, Pécs korábbi alpolgármestere – olvasható a cikkben.
A lap több Fidesz-közeli forrásra hivatkozva azt írta: a megye három másik választókerületét illetően nincs személyi változás, azaz információik szerint a KDNP Mohácson Hargitai János országgyűlési képviselőt, Pécsett pedig Csizi Péter és Hoppál Péter honatyákat indítja 2018-ban is.
Korábban az Atv is úgy értesült, hogy Tiffánt már nem fogják indítani 2018-ban.
A borász képviselő legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy Facebook-oldalán megjelent: nincs ínyére, hogy az állami média, azaz az M4 élőben adta a labdarúgó-Európa-bajnokság Franciaország–Románia nyitómeccsét. „Milyen alapon közvetíti a magyar köztévé a francia–román meccset? Tán jólesik a tisztelt szerkesztő uraknak vagy hölgyeknek valamelyik himnusz? Európa (sic!) kurvái, vagy Európa zsúrpubijai kellenek ide?” – ez a bejegyzés jelent meg eredetileg a nyitómérkőzéshez időzítve. Majd egy véres fejű hiénás kép alatt a következő szöveg szerepelt: „Ugye, nem baj, hogy egyiknek sem drukkolok ? Sok jót ennek a két népségnek nem köszönhetünk! Hajrá Magyarok!”
Tiffán Zsolt később azt állította, hogy feltörték az oldalát, és a posztokat nem ő írta.