Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

„Ismael vagyok, negyvenéves, és Iraki Kurdisztánból érkeztem már két éve” – mutatkozik be lapunknak a menekült férfi a vámosszabadi befogadóállomás és közösségi szállás bejárata előtt. A Galatasaray török futballcsapat melegítőjét viseli. Ez nem véletlen: családja több tagja jelenleg Isztambulban tartózkodik. Angolul társalgunk, de kicsit beszél már magyarul is. Elárulja, jól érzi magát Magyarországon, nem akar továbbutazni Németország felé. Jelenleg még a papírjaira vár. „Napközben a befogadóállomás mosodáján dolgozom” – meséli. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalhoz (BMH) tartozó nyílt menekülttáborba nem mehetünk be vele, mert nincs engedélyünk. Ismael és társai most csak annyi időre hagyják el a tábort, amíg az éppen megérkező élelmiszer-adományokat becipelik a szállásukra.

Szerencsénk van, egy középkorú nő éppen akkor parkolt le autójával a befogadóállomás előtt, amikor mi is. Dobozos tejet és tojást hozott a menekülteknek. Nem először, és nem is utoljára. Szükség van rá – mondja. Kiderül, külföldi és magyar adakozók segítségéből tudnak a menekülteknek bevásárolni. A befogadóállomást tehát csak kívülről szemlélhetjük meg. Tábla teszi egyértelművé, hogy a Bizalom Vagyonvédelmi Szolgáltató Zrt. munkavállalói dolgoznak a portaszolgálatnál. A VS.hu írta meg a cégről, hogy alvállalkozói gyakran cserélődtek, az adóhatóság rendre végrehajtást rendelt el velük szemben a meg nem fizetett járulékok miatt.

A befogadóállomás szlovák határtól néhány száz méterre fekvő, háromemeletes épülete kiváló állapotban van, hazai, uniós és svájci forrásokból újították fel, még energiahatékonysági korszerűsítést is kapott milliárdokból. Mintegy háromszáz fő befogadására alkalmas. Lizákné Vajda Lívia polgármestertől viszont megtudjuk, jelenleg legfeljebb húsz-harminc menekült lakik itt. Az épület mögött lévő játszótér és kondipark is a táborhoz tartozik.

Az egyik ablakban egy kislányt veszünk észre. Integetünk neki. Visszainteget. Erre még néhány gyermek arca is felbukkan.

A táborban iskola is működik, magyarul tanítják a gyerekeket. A menekültek itt nem foglyok, a családok külön kis lakást kapnak, és a szabályok szerint szabadon mozoghatnak. A BMH kisbuszokkal szállítja őket Győrbe, ahol tudnak maguknak vásárolni. Külön biztonsági kíséretet már nem kapnak.

Atrocitás régen történt – előfordult, hogy Molotov-koktélt dobtak a menekülteket szállító buszra –, de ez nem azt jelenti, hogy megszerették volna a menekülteket Vámosszabadiban. „Folyamatosan azt kérjük a kormánytól, hogy zárja be ezt a befogadóállomást. Eltűrjük, hogy itt van, mert nem tehetünk mást” – hangsúlyozza lapunknak Lizákné Vajda Lívia. A polgármester emlékeztet 2015 szeptemberére, amikor a horvát határtól buszokkal szállították ide a menekülteket, akkor nyolcszázan is voltak a tábor területén. Szerinte egy nagyváros könnyebben megszokja az ismeretleneket, de Vámosszabadi kis település, az itt élők nyugalmat és biztonságot akarnak. „Nem tudjuk, kik vannak itt. Ez növeli a veszélyérzetünket, és megnyugodni csak akkor tudunk, ha a befogadóállomás bezár” – fogalmaz.

Még 2013 augusztusában azzal a belügyminiszteri ígérettel nyitották meg Vámosszabadi külterületén a menekülttábort, hogy ideiglenes jelleggel fog működni. A falu viszonylag messze van – Szlovákia közelebb –, nagyon ritkán járnak be a menekültek.

Február 11-én időközi polgármester- és képviselő-testületi választás is lesz, de ennek a helyzetnek semmi köze nincs a táborhoz és a menekültekhez. Nem ez lesz a meghatározó témája a kampánynak sem. A központban kitett falutérképen nincs is rajta a tábor helye. „Az idelátogatókat nyugodt, tiszta természeti környezet, a helyiek vendégszeretete fogadja” – olvasható Vámosszabadi zsebkalauzában. Ez lehet, hogy igaz, ennek ellenére a polgármester szerint nagy bulit tartanának, ha végre bezárna a menekülttábor.